penztarcaFreepik_230801.jpg

Már igényelhetjük a tanévkezdési támogatást

penztarcaFreepik_230801.jpg

Már igényelhetjük a tanévkezdési támogatást

Az önkormányzat gyermekenként 10-10 ezer forinttal segíti a nehéz helyzetben élő családokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az igénylés feltételei nem változtak – tudtuk meg Vargáné Dunai Mónikától, a Humán-szolgáltatási Főosztály szociális és egészségügyi osztályának vezetőjétől.

A tanévkezdési támogatásra azok jogosultak, ahol a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 114 ezer forintot, a gyermek pedig bölcsődébe, óvodába, iskolába (vagy felsőfokú intézménybe) jár. Csak a nappali tagozatos oktatásban részt vevő diákok után igényelhető a támogatás.

Összege idén is tízezer forint, ami szabadon felhasználható a tanévkezdéshez kapcsolódó kiadásokra.

A kérelmet szeptember 30-áig nyújthatják be az arra jogosultak, a város honlapján elérhető nyomtatványon. Személyesen félfogadási időben, papíralapon a Humán-szolgáltatási Főosztályon, illetve a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán lehet leadni a kérelmet. Aki akarja, postázhatja is a kitöltött űrlapot (Érd MJV Polgármesteri Hivatala, 2031 Érd, Postafiók 31). Ha a kérelmező rendelkezik elektronikus aláírással, az ügyfélkapun keresztül is igényelheti a támogatást.

Fontos, hogy a kérelemhez jövedelemigazolást kell csatolni, illetve a 16. életévét betöltött gyermek esetén iskolalátogatási igazolást, nagykorúnál pedig a tanulói jogviszony igazolását kell benyújtani.

iskolakezdes2_190815

 

Egyéb támogatást is igénybe vehetnek a nehéz szociális, anyagi helyzetben élő családok. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény azoknak adható, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 47.025 forintot (egyedülálló szülő esetén az 51.300 forintot). A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény birtokában a gyermekek ingyenesen étkeznek az oktatási, nevelési intézményekben, ami jelentős megtakarítás a családoknak.

Azok a családok, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 85.500 forintot, 50 százalékos étkezés térítési díj kedvezményt kérhetnek.

Fontos, hogy ezek a kedvezmények nem örökre, hanem egy évre járnak, így mindig újra kell igényelni őket. A kérelmek formanyomtatványait, illetve bővebb részleteket az önkormányzat honlapján találnak olvasóink.

 

Fotó: ÉrdMost archív, kiemelt fotó: Freepik

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email