boldog_gyerek_illusztracio_freepik_erdmost

Siker! Hétszázezer forintot adakoztak a Fészeknek

boldog_gyerek_illusztracio_freepik_erdmost

Siker! Hétszázezer forintot adakoztak a Fészeknek

A közösségi gyűjtésből származó összeget a traumatizált gyerekek lelki egészségére szeretné fordítani az érdi civil egyesület.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nyitrai-Hell Szilvia, a Fészek Egyesület Átmeneti Gyermekotthonának vezetője minap az Érd FM stúdiójában jelentette be, hogy összejött az az összeg, amit a március végén indított közösségi adománygyűjtő kampányukban tűztek ki célul. Az adakozó kedvű emberek az adjukossze.hu nevű oldalon 700 ezer forinttal támogatták az egyesület szándékait a július 26-ig tartó akcióban.

Mint elhangzott, a pénzt a gondozásukba kerülő gyerekek lelki egészségének a jobbítására szeretnék fordítani. Hiszen a sokszor mind testileg, mind lelkileg nagyon durván bántalmazott gyerekeknek szakszerű ellátásra van szükségük ahhoz, hogy az őket ért traumákból minél nagyobb eséllyel fel tudjanak épülni.

És nem meglepő módon, a pszichológusok, fejlesztő pedagógusok, terapeuták foglalkoztatása pénzbe kerül, amihez óriási segítség a most kapott adomány – mondta el a Nyitrai-Hell Szilvia.

A gyermekotthon vezetője hozzátette, a munkájuk során nagyon sok jóakaratú emberrel kerülnek kapcsolatba, akik valamilyen formában támogatni kívánják ezt a tevékenységet. És ugyan a segítséget mindig szívesen veszik, de úgy véli, számukra a pénzbeli felajánlás a leghatékonyabb.

A teljes beszélgetést – amiben számos egyéb, a Fészek Egyesülettel kapcsolatos téma is szóba került – itt lentebb tudja meghallgatni.

Fotó: Freepik

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email