Favágás a Szép Ilonka utcában

Eszetlenül vágják a fákat Érden

Favágás a Szép Ilonka utcában

Eszetlenül vágják a fákat Érden

Nem az a gond, hogy gallyaznak, hanem ahogy - mondja olvasónk, Judit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Katasztrófális, ahogy kinéz” – mondja a Szép Ilonka utcában élő Judit, aki azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy hiába szólt már többször is az illetékeseknek, a történelem ismétli önmagát, azaz a villanyvezetékek megóvása miatt évente, kétévente megcsonkítják a fákat az utcában az ELMÜ megbízásából.

Judit szerint először is az a baj, hogy most csinálják, amikor perzselő forróság van, és a lombokkal együtt az árnyék is eltűnik. Másfelől ilyenkor rengeteg madár is fészkel ezeken a fákon. Harmadrészt pedig azt kifogásolja, ahogy csinálják, hiszen nem úgy vágják le az ágakat, hogy a lombkorona megőrizze a formáját, hanem egy csonk, egy torzó marad a metszés után.

Arról már nem is beszélve, hogy a levágott ágak még jó darabig ott maradnak. „Az utca elején már a múlt héten gallyaztak, de még mindig ott vannak az ágak” – teszi hozzá felháborodva.

 

„Az én házam előtti kőrisfának is nekiestek volna, mert épphogy eléri, dörzsöli a vezetéket, de szóltam a munkásoknak, hogy majd inkább mi levágatjuk”.

Judit elárulta, nem ő az egyetlen a környéken, aki sérelmezi a dolgot, ráadásul úgy tapasztalja, ez egy általános jelenség a városban. „Egy másik érdi utcában például termőfélben lévő gyümölcsfákat csonkítottak meg a közelmúltban”- fogalmaz.

Ugyanakkor olvasónk szerint a fák kivágása, „letarolása” nem csupán a köz-, hanem a magánterületeken is problémás. Mint mondja, huszonöt éve lakik itt, de „ami az utóbbi időben megy, az siralmas”. Holott, mint arra Judit is felhívja a figyelmet, előfordulhat, hogy a fák kivágása magánterületen is engedélyköteles tevékenység.

„Az építkezések miatt eszetlenül a vágják a fákat a magánterületeken is, és sokszor aztán el sem kezdődik, vagy csak jóval később kezdődik az építkezés az adott telken.”

Az esztétikai szempontokat figyelmen kívül hagyó gallyazásokról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. Az ÉrdMost korábban megkereste az ELMŰ által megbízott céget, hogy mondják el, miért így vágják vissza a fákat. Újságírónknak Pesti László, a GTS Investment Kft. projektirányítója elmondta: egyrészt jogszabályok kötik őket, másrészt az is fontos, mire kapnak megbízást az ELMŰ-től.

“20 kV-os hálózat esetén három méteres távolságnak kell szabadon maradnia a villanyvezeték körül. De figyelembe vesszük a fa éves növekedési ütemét  is, így inkább négy-öt métert ráhagyunk.  A 20 kV-os hálózatnál ez az előírás” – hangsúlyozta.

“A mi szerződésünk az ELMŰ-vel a védőtávolság kialakítására szól. Tehát nem kertészeti gallyazásról van szó, hanem üzemzavar-elhárítás, illetve -megelőzés céljából végezzük ezt a munkát. Ezért nem vehetjük figyelembe az esztétikai szempontokat. Ha így tennénk, két oldalról kellene megmetszenünk a fákat, ami dupla munka lenne, és a költsége is kétszeres, ezt nem fizetik meg” – magyarázta Pesti László.

A legjobb lenne – gondolhatnánk – ha a csúf légkábelek lekerülnének a föld alá, így a fák szabadon növekedhetnének. Igen ám, de a földkábelek nyomvonalában egyáltalán nem lehet fát ültetni, nehogy kárt tegyen a kábelekben a gyökérzet.

Hogy mégis mi lehet a jó megoldás? Talán az, ha mi magunk is odafigyelünk a közterületen növekedő fákra, és már akkor megmetsszük őket, amikor elérik a védőtávolságot. Hiszen a lakók maguk is alakíthatják, nyeshetik a lombkoronát, persze csak addig, amíg az ágak még nem érik el a vezetéket.  És a már legallyazott fákat is megigazíthatjuk, hogy ne maradjanak féloldalasak -ezt sem tiltja jogszabály. Az viszont nagyon fontos, hogy vezetékbe nyúló ágakhoz soha ne nyúljunk.

Fotó: ÉrdMost/Bredák Péter, Szűcs Gergely

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email