erd_retrokepek_borito_4

Felismeri, hol készültek ezek a régi érdi képek? (4)

erd_retrokepek_borito_4

Felismeri, hol készültek ezek a régi érdi képek? (4)

Az időutazás folytatódik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nemrégiben indított, „retró fotós sorozatunk” keretében ma ismét egy kis játékra hívjuk olvasóinkat. Tippeljék meg, önök szerint hol készülhetett az alábbi fénykép. Annyit segítünk, ma már nem teljesen így néz ki a környék.

Egyébként eddig nagyon jól szerepeltek, hiszen egytől-egyig eltalálták a bemutatott képeket. Például legutóbb is, amikor az egykori érdligeti strandról tettünk közzé egy, a szélesebb közönség számára minden bizonnyal korábban ismeretlen felvételt.

Szóval tartsák meg jó szokásukat, és tegyék meg tétjeiket! Mint mindig, ezúttal is az ÉrdMost Facebook oldalán, a fotó alatti kommentmezőben várjuk a megfejtéseket.

Sőt, ha a kép apropóján felszakad egy régi emlék, amit szintén szívesen megosztanának velünk, tegyék meg! Ahogy akár a helyszínről készült aktuális képpel is megörvendeztethetnek bennünket.

Előre is köszönjük!

És akkor…végre…lássuk…a…következőt!

A NEGYEDIK!

Címlapfotó: ÉrdMost/Szűcs Gergely, Archív fotó: Csuka Zoltán Városi Könyvtár archívuma

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email