erd_retrokepek_borito_3

Felismeri, hol készültek ezek a régi érdi képek? (3)

erd_retrokepek_borito_3

Felismeri, hol készültek ezek a régi érdi képek? (3)

Jöjjön egy újabb retró fotó a város múltjából!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ma ismét vethetünk egy pillantást a város múltjába, hiszen folytatjuk a nemrégiben elindított „retró fotós” sorozatunkat. Ahogy azt már korábbi epizódjainkban is említettük, a Csuka Zoltán Városi Könyvtár archívumából sikerült megszereznünk néhány régi diaképet. Ezeket pedig immár digitalizált formában most önöknek is megmutatjuk.

Ugyanakkor az eddigiekhez hasonlóan, ismét egy kis játékra buzdítunk mindenkit. Az ÉrdMost Facebook oldalán, a fotó alatt kommentben mondják el, önök szerint mit ábrázol a kép. Esetleg egy rövid sztorit vagy emléket is megoszthatnak velünk, ami a kép láttán jut az eszükbe. Sőt mi több, az összehasonlítás kedvéért akár még egy fotót is küldhetnek a helyszínről, hogy mégis mennyit változott a település azóta.

Olvasóink mint az elsőként, úgy a másodikként megosztott fotóról is gyorsan kiderítették hol is készülhetett. A képet valóban a mai 6-os és 7-es utak találkozásánál, illetve az érdi Tesco áruház mellett kialakított turbókörforgalom közelében lőtte az ismeretlen szerző.

De akkor lássuk a következőt! Ami, ha már itt nyár és a hőség, más nem is lehetne,

MINT EZ ITT!

Címlapfotó: ÉrdMost/Szűcs Gergely, Archív fotó: Csuka Zoltán Városi Könyvtár archívuma

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email