benzinkutastargyalas4_230615.jpg

Megúszhatja a börtönt az érdi benzinkutas gyilkos

benzinkutastargyalas4_230615.jpg

Megúszhatja a börtönt az érdi benzinkutas gyilkos

Drámai fordulat: a szakértők szerint L. Rómeó patológiás indulatban ölte meg R. Jánost.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A benzinkút kamerafelvételeinek megtekintésével folytatódott a 2020-as tragikus kimenetelű érdi összecsapás tárgyalása a Budapest Környéki Törvényszéken csütörtök délelőtt. Mint azt az ÉrdMost megírta, 2020 augusztusában az M7-es autópálya melletti benzinkúton egy enyingi és egy érdi család tagjai csaptak össze. A halállal, súlyos sérüléssel végződő konfliktust az váltotta ki, hogy egy enyingi és egy érdi fiatal házassága kudarcba fulladt, és mindkét fél a másikon akarta bevasalni az esküvő költségét.

A tegnapi tárgyalási nap elképesztő fordulatot hozott, amikor a kamerafelvételek megtekintése és véleményezése után a védelem által felkért szakértő nyilatkozott arról, hogy az elsőrendű vádlott beszámítható-e.

Az enyingi L. Rómeó a benzinkutas összecsapás során megszúrta R. Jánost, aki belehalt a sérülésbe.

A szakértő a vizsgálatai alapján arra a megállapításra jutott, hogy L. Rómeó – aki késével halálosan megsebezte R. Jánost –  patológiás indulatban követte el a bűncselekményt. L. Rómeó nem elmebeteg, de  a cselekmény elkövetésekor nem volt olyan állapotban, hogy fel tudta volna mérni cselekedete következményét.

„Ez úgynevezett integrációs tudatzavar, aminek az egyik fajtája a kóros indulat. Ez az állapot sem a cselekmény előtt, sem azután nem  jelenik meg, és nem vizsgálható semmilyen módszerrel” – magyarázta a szakértő.

Szerinte ilyen állapotban a beszámítási képesség kizárt, vagyis L. Rómeó nem tartozik felelősséggel a tettéért. A szakértő úgy látja: L. Rómeó megfelelő mentális állapotban képes az indulatait kezelni, nincs benne agresszivitás. Amit tett, az énidegen cselekedet volt, az integrációs tudatzavart félelmi helyzet indukálta.

„Végigbeszéltük a cselekményt, és a vádlott elmondása alapján úgy véljük, emlékezetkiesésben szenvedett. Amíg az integrációs tudatzavar állapota fennállt, nincsenek emlékei” – mondta a szakértő.

A bíró megjegyezte, hogy L. Rómeó a nyomozási bíró előtt részletesen beszélt tettéről és annak körülményeiről, és részletes vallomást tett. A szakértő szerint ezek lehetnek utólag szerzett információk. „Az eset három éve történt, azóta a vádlott folyamatosan erről a cselekményről hallott, olvasott” – magyarázta.

Az ügyész elmondta: a kamerafelvételeken látható, hogy L. Rómeó hasbaszúrja R. Krisztiánt, és az is látszik, hogy megszúrja R. Györgyöt. A kettő közt van egy jelenet: L. Rómeó szembekerült R. Rozáliával, „aki lapátot emelt rá, és L. Rómeó nem szúrta meg.” Az ügyész feltette a kérdést: hogy lehet, hogy ebben a szituációban az integrációs tudatzavarban szenvedő L. Rómeó nem támadott?

A szakértő szerint ez megmagyarázhatatlan. Szerinte az az érvelés nem állja meg a helyét, hogy L. Rómeó azért nem támadott, mert a vele szemben álló ember nő volt. „Nők, férfiak támadtak egymásra, így nem gondolom, hogy ez racionális érvelés” – mondta.

A tárgyalást elnapolták, 2023. október 9-én és 11-én és 17-én lesz a következő ülés a benzinkutas leszámolás ügyében.

 

 

 

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email