gyerekek_pixabay_erdmost

Ugrálóvárban pattoghatnak a kicsik az érdi gyermeknapon

gyerekek_pixabay_erdmost

Ugrálóvárban pattoghatnak a kicsik az érdi gyermeknapon

A rendezvények sorát az Érdnyugat Egyesület szombati gyerekprogramja indítja.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdnyugat Egyesület fennállása óta kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre, különös tekintettel a kicsikre, a hétvégén második alkalommal tartják meg gyermeknapi rendezvényüket. Május 20-án szombaton 11 órától indulnak a programok a Bóbita játszótérnél – hívta fel a figyelmet Fejes Rita, az Érdnyugat Egyesület tagja, a rendezvény egyik szervezője.

Az Érd FM 101.3 reggeli műsorában elhangzott: klasszikus gyermeknapi játékok is lesznek. A kicsik készülhetnek labdajátékokra, zsákban futásra, ugrálókötelezésre, de aszfaltrajzokat is készíthetnek egy verseny keretében.

sportologyerekek_191206

Ezenkívül ugrálóvárban pattoghatnak a gyerekek, de arcfestéssel és ó a szervezők óriás Jengával is készülnek. A nap egyik fontos eseménye lesz a kötélhúzás. Tavaly a gyerekek győztek, az egyesület felnőtt tagjai azonban nagyon készülnek az idei visszavágóra.

A rendezvény addig tart, amíg a gyerekek jól érzik magukat. Szombaton délután 4 óráig biztos lesznek programok a helyszínen, de ha igény mutatkozik, akár tovább is lesz lehetőség a kikapcsolódásra – tette hozzá a szervező.

Nem ez lesz az egyetlen gyermeknapi program Érden, hiszen a város hivatalos rendezvénye május 27-én szombaton lesz a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. A Mini Muri részletes programjairól a rendezvény hivatalos Facebook-eseményéből lehet tájékozódni.

 

 

fotó: pixabay.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email