23_05_03_kiallitas

Festőecsetet ragadott a közgazdász, Érden láthatók a művei

23_05_03_kiallitas

Festőecsetet ragadott a közgazdász, Érden láthatók a művei

Nyugdíjasként tért vissza a festészethez Ibolya, egy alkotását az idősotthon kapja meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Huszonegyedik alkalommal nyílik kiállítás a Szociális Gondozó Központban május 4-én, azaz csütörtökön 15 órakor. Ahogy ezt már megszokhatta a művészetkedvelő közönség, ismét egy helyi alkotó mutatkozik be az idősotthon közösségi terében. Ezúttal Szenczy Istvánné Ibolya hozza el alkotásait, amelyek egy hónapon keresztül díszítik majd a terem falait.
Ibolya már gyermekkorában rajzolt a maga kedvére és örömére, dunántúli szülőfalujában. Felnőttként pedig Százhalombattán tányérokra és korsókra festett kalocsai motívumokat. Dísztárgyai nagyon népszerűek és kelendők voltak a ’80-as években. Kreativitását a kézimunkában is kamatoztatni tudta.
Mindeközben gazdasági vezetőként dolgozott, több mint húsz éven keresztül. Nyugdíjazása után tért vissza gyermekkora kedves foglalatosságához, a rajzoláshoz, festészethez. Több kurzuson, alkotótáborban is részt vett, műveit csoportos kiállításon láthatta a közönség.
Bár most az olaj a kedvenc technikája, szereti az akrilt, a pasztellt és az akvarellt is. Ami a műfajt illeti, leginkább a realista festészet érdekli, de kipróbálta már az op-artot, a kollázst, a kubista stílust is.

„Az alkotás teljes kikapcsolódás, egy más világban történő elmerülés” – vallja Ibolya, aki nagy előrelépésnek érzi, hogy tagja lehet a Képzőművészek Érdi Közösségének. „A KÉK-ek ereje és egymás támogatása, valamint a közös kiállítás egy nem várt nagy lehetőség” – utalt arra, hogy a közösség rendszeresen rendez közös tárlatokat.

Ez a mostani azonban nem csoportos kiállítás lesz, hanem egyéni – így most teljes egészében Ibolya alkotásain lesz a hangsúly. A festővel Somfai István (Poly-Art) beszélget majd, a megnyitón fellép az Alma Latina együttes is.

További cikkeink

További cikkeink

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán-Szolgáltatási Főosztály, Szociális és Egészségügyi Osztály pályázatot hirdet

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email