fussagyerekutan5_230415.jpg

Babakocsival is futottak a Papi földeken

fussagyerekutan5_230415.jpg

Babakocsival is futottak a Papi földeken

Még Ercsiből is érkeztek az érdi családi futásra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gyerekek és szüleik futottak együtt szombat délelőtt a Papi földeken. Ki futóbringán, ki babakocsiban vagy apa nyakában tette meg a nagy kört, az a gyerek, aki pedig maga is végigfutotta távot, méltán gyűjtötte be az elismeréseket, a szőlőcukrot és a meglepetés-süteményt a táv végén.

A Futás (a) gyerek után elnevezésű programot a Diósdi Földön Futók szervezte, ez volt az első, és máris igen sikeres alkalom. Hernádi Brigitta, az ötletgazda elárulta: szeretnék rendszeressé tenni ezeket az alkalmakat, ha van rá igény – márpedig láthatóan van.

„A futásnak eleve közösségformáló ereje van, és így, hogy a gyerekek is velünk futnak, látják, hogy ez milyen remek kikapcsolódási lehetőség. A futást ráadásul  összekötjük játszóterezéssel, beszélgetéssel. Bárki csatlakozhat hozzánk, akinek kedve támad egy kis közös kocogásra” – mondta Brigitta.

A Pipic család Ercsiből jött át Érdre, hogy fussanak és játszóterezzenek egyet.  „Szegedről költöztünk Ercsibe, a férjemmel és a 3,5, illetve féléves gyermekemmel. Még nem ismerünk itt senkit, az interneten találtam ezt a programot. Futók vagyunk, versenyszerűen, még a gyerekek előtt. Azóta ez az első versenyünk” – árulta el Pipicné Kalapács Anett. Ő maga most nem futott, a picivel drukkolt a pálya szélén.

„Örülök, hogy megtaláltuk ezt a klubot, mert a futás mentén tudunk barátokat, ismerősöket szerezni, az pedig direkt jó, hogy ide a kisgyermekeseket várták, hiszen így közös az érdeklődési kör. Ráadásul most megismerhettük ezt a parkot, amit nagyszerűnek tartunk, jó lesz itt futni, piknikezni, játszóterezni” – zárta szavait Anett.

Fotó: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email