birosagitargyalas_jpg_erdmost

Vérfürdő Érden: megdöbbentő fordulat a bírósági tárgyaláson

birosagitargyalas_jpg_erdmost

Vérfürdő Érden: megdöbbentő fordulat a bírósági tárgyaláson

Megerőszakolták az enyingi L. Cintiát. Hogy ki? A lány családja és annak halálos ellensége egymásra mutogat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elképesztő  fordulat történt az érdi benzinkutas vérfürdő csütörtöki bírósági tárgyalásán. Az érdi R. család és az enyingi L. család tagjai közül 30 vádlottat idéztek be, közülük kettő betegség miatt távol maradt. Ezúttal a bíróságon vívtak szópárbajt egymással. Az enyingiek azt állították, családtagjukat, L Cintiát az érdi férje, az R. család tagja megerőszakolta.

Ezt persze az érdiek hevesen tagadták, szerintük Cintia szexuális bántalmazói éppen a saját családtagjai voltak. Az  R. család egyik tagja felháborodottan közölte, hogy famíliájukban tiszteletben tartják a nőket, és hazugságvizsgálatot kért a bíróságtól. Felajánlotta, hogy ennek költségeit kifizeti.

De nem emiatt idézték be a vádlottakat. Az ügy előzménye az a véres leszámolásba torkolló verekedés volt, ami lassan három éve július végén, az érdi benzinkútnál történt. Mint azt az ÉrdMost megírta, egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másikat válságos állapotban szállították kórházba. Emiatt indult a büntetőper, melynek tucatnyi vádlottját hallgatta meg csütörtökön a bíróság.

A szövevényes történet az enyingi Cintia és az érdi udvarlója románcával kezdődött. A fiatalok gyorsan összeházasodtak, majd csúnyán összevesztek. Miután a fiatalasszony hazaköltözött Enyingre, a rokonai 5 millió forintot követeltek a férj családjától.

Hogy értsük: a romáknál az a szokás, hogy a férj családja nagyobb összeget fizet a lányos háznak, és a lagzi költségeit is ők állják. Ha pedig esküvő után rövid időn belül megromlik a kapcsolat, és a feleség visszamegy a családjához, „bánatpénzt” kérnek, mert a feleség már nem leány. Ez történt ebben az esetben is. A tragédia hátteréül ez hagyomány és a belőle fakadó nézeteltérés szolgált.

Amíg az érdi vádlottaknak a büfében kellett várakozniuk, az enyingiek a folyosón várták, hogy a bíró szólítsa őket. Csak a tárgyalóteremben találkoztak egymással, végig rendőrök vigyáztak arra, hogy semmilyen atrocitás ne történjen.

A bíró előbb az enyingieket szólította be, csak miután mindenki helyet foglalt, jöhettek be az érdiek. Ők a tárgyalóterem felső karéjában foglaltak helyet, köztük és az enyingiek között lévő két sorban foglaltak helyet az ügyvédek.

„A légy zümmögését is hallani akarom. A tét óriási, emberi sorsok dőlhetnek el, mindannyiunk feladata, hogy felderítsük, ami történt. A rend fenntartásával foglalkozni ilyen esetben fényűzés” – hangsúlyozta a bíró. Bár az érdiek nyugodtan ültek a helyükön, az enyingiek arra panaszkodtak, hogy az R. család tagjai folyamatosan gúnyolódnak, vicsorítanak, nyújtogatják a nyelvüket. Ezért kérték a bíróságot, figyelmeztessék az érdieket. Azonban a bíró ezt nem látta indokoltnak, de közölte, hogy fokozottan figyel majd.

A tárgyaláson a tragikus sorsú R. János halálának és a benzinkúton lezajlott leszámolás körülményeit vizsgálták. Többen elmondták, mit láttak, de a vallomások ellentmondásosak voltak. Levetették a benzinkúton, illetve egyéb helyszíneken készült videófelvételeket, amelyekkel egymásnak üzentek a családok. Ezek egyike bejárta az országos sajtót: az enyingiek az érdieket szidalmazták és cukkolták.

Vetítés közben az R. család tagjai bólogattak, szemlátomást ismerős volt számukra a felvétel. A videókból világosan látszott: itt bizony nem a békülés volt a cél, hiszen ezek az üzengetések az indulatok szítására, a felek felhergelésére szolgáltak.

A bíró a videó levetítése után megállapította, hogy a felvételen elhangzottak megértéséhez szükség van lovári nyelven beszélő tolmácsra. Ugyanis a filmekről nem készült rendőrségi leirat, és korábban nem vontak be tolmácsot sem.

A következő tárgyalásra június 13-15-én kerül majd sor.

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email