érdliget szemét 1

Sínek mentén gyűlik az illegális hulladék Érden

érdliget szemét 1

Sínek mentén gyűlik az illegális hulladék Érden

Nem egyszerű a vasúti töltés környékén a szemét eltakarítása.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gyűrött sörösdobozokat görget a szél az érdligeti vasútállomás töltése mellett. A fűben zacskófoszlány fodrozódik, valami hívogatóan csillan: kétdecis vodkásüveg vonzza a tekintetet. Persze nem csak az italbolt kínálata köszön vissza a Porcsinrózsa és a Túróc utca szélén húzódó vasúti árokban, a Porcsinrózsa utcai oldalon például egy széttört tévékészülék, matrac is díszeleg.

„Évek óta ezt nézzük: korábban csak az elhajigált piásüvegek rondították az utcaképet, az utóbbi időkben viszont megjelentek a szorgos szemétlerakók is, akik idehordják a limlomjukat. „Az a tévé már három hónapja az árokban hever” – mutatja a környéken lakó Károly. Mint mondja, ő már egyszer hazaküldött egy rongyos gyereküléssel érkező férfit, aki hajnalban próbált megszabadulni kacatjától, azonban nem állhat minden percben a szemetelők útjába.

Érdliget ezen része rendezett kertváros, a helyiek nagy gondot fordítanak otthonuk és az utcafront tisztán tartására. Itt még inkább szemet szúr az elhanyagolt vasúti zóna, ahol nyáron rendszerint méteres a gaz, háborítatlanul virágzik a parlagfű is.

 

A vasúti töltés és a bebetonozott árok a MÁV tulajdonának számít, a terület takarítása így a vasúttársaság feladata lenne. Lapunk megkereste a cég sajtóosztályát, ahol közölték: a hulladéklerakatokat rendszerint bejelentés után szokták felszámolni, 2022-ben azonban nem kaptak panaszt az érdligeti állomásról.

Levelükből az is kiderült, hogy társaság és Érd önkormányzata jelenleg is tárgyal a vasúti zöldfelületek karbantartásáról. „Az egyeztetések eddig nem terjedtek ki az illegális hulladék kezelésére, de a MÁV ajánlata kibővíthető ezzel a feladattal” – hangsúlyozta a vállalat sajtóosztálya.

A MÁV-nak egyébként országszerte nagy feladatot jelent a sínek menti szemét eltakarítása. Beszámolójuk alapján folyamatosan takarítanak a 7200 kilométeres vasúti törzshálózat mentén, és évente 100-150 millió forintos pluszköltséggel jár az illegális lerakatok eltüntetése.

Hogy az érdi sínek mellett időnként mégis összeszedik a szemetet, az nagyban múlik a városvezetés és a MÁV jó kapcsolatán. Gyakran előfordul, hogy a gyorsabb intézkedés érdekében közvetlenül jelentjük be a társaságnak a hulladékot, ami ilyenkor pár napon belül rendre el is szokott tűnni – mondta lapunknak Lantos llona Vica, a polgármesteri hivatal sajtóreferense.

Csakhogy ez nem a hivatalos út: mióta az illegális hulladékokkal kapcsolatos jogköröket kivették az önkormányzatok kezéből, kizárólag a Pest Vármegyei Kormányhivatal szólíthatja fel a MÁV-ot a rendrakásra. Az önkormányzat ezt az utat is bejárja, és ha a vasúti területeken szemetet találnak, azt rendszerint jelzik a kormányhivatal felé.

 

Az illegális hulladéklerakás persze nem csak a sínek mentén jelent égető problémát Érden. Mint megtudtuk, a város éves környezetvédelmi alapját szinte teljes egészében az önkormányzati területek megtiszítására fordítják, a keretből tavaly közel 25 millió forintot költöttek a kisebb-nagyobb szemétdombok eltakarítására. A legnagyobb hulladék hotspotok Felső-Parkvárosban (az Ötvös utca környékén), Ófaluban (főként a Kerülő útnál), valamint a Fundoklia-völgyben alakulnak ki.

A helyzet kezelésére, az önkormányzat rendszeresen szervez szemétszedési akciókat, és szívesen csatlakoznak civil akciókhoz is, mint amilyen a TeSzedd! vagy a World Cleanup Day- mutatott rá Lantos Ilona Vica. Ilyenkor városvezetők, intézményi dolgozók, is szemétgyűjtésbe fognak.

Van hogy csak 5-6 ember gyűlik össze,de a Covid-járványok előtt nem volt ritka, hogy a Teszedd!-megmozdulások alkalmával százan is segítettek a Duna-part megtisztításában. Egy ilyen, nagyobb takarítás alkalmával pedig akár 20-30 tonna szemét is összegyűlhet a nap végén, a kommunális hulladéktól az építkezési sittig.

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email