Szemétszedés a Duna-parton

Örülnél, ha a kertedbe dobnák be? – videó

Szemétszedés a Duna-parton

Örülnél, ha a kertedbe dobnák be? – videó

Közel ötvenen szedték a szemetet a Duna-parton az Érdi Horgászegyesület felhívására.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A TeSzedd illetve más szemétszedő megmozdulások keretében már az Érdi Horgászegyesület is többször mozgósította a tagságát, hogy vegyenek részt a város kitakarítását célzó eseményeken, de a helyi civil szervezet „Szemét szüret” címmel most először tartott saját hulladékgyűjtő akciót.

Mint azt Berényi Andrásné, az egyesület elnöke elárulta, horgászok lévén a helyszínválasztás adta magát. Így vasárnap délelőtt a Sulák-patak torkolatától, a Beliczay-szigeten át egészen a Molnár utca végéig közel ötven önkéntes, kicsik és nagyok szedték a szemetet az érdi Duna-parton.

A megkérdezettek úgy vélik, ugyan volt mit a zsákokba tenni, viszont a város más részeihez képest a Duna-part még így is az egyik legkevésbé szennyezett helyszíne Érdnek. Persze lehetne még mit tenni a tisztább környezetért, mégis érzékelhető a változás, tették hozzá.

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

A V.É.D. (Városunk Érdekében Dolgozunk Egyesület) színeiben indul a képviselői székért, ám függetlenként mérkőzik meg a polgármesteri posztért.

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő
Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email