pexels-towfiqu-barbhuiya-8541751

Segít az érdi rendőrkapitány, így nem válunk áldozattá

pexels-towfiqu-barbhuiya-8541751

Segít az érdi rendőrkapitány, így nem válunk áldozattá

Nogula Tamás az internetes pénzügyi csalások veszélyeire figyelmeztet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több szervezet együttműködésében indult el a KiberPajzs nevű oktatási és kommunikációs program, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az internetes pénzügyi csalásokra. A program konkrétan fel is sorolja azokat az aktuális elkövetési módszereket, amikkel a bűnözők általában próbálkoznak. Kiderült az is, hogy a digitalizáció révén egyre hangsúlyosabbá válik az elektronikus pénzforgalom, ezzel párhuzamosan pedig megfigyelhető, hogy a sikeres visszaélések száma és aránya is növekszik.

penz_201220

 

A bűnözők nem a pénzügyi intézményeket és az infrastruktúrát támadják, elsősorban a fogyasztók megtévesztése, érzelmi manipulálása révén érnek célt. Ezért vált mára alapvető fontosságúvá az „elsődleges védelmi vonalnak” számító ügyfelek pénzügyi tudatosságának erősítése és felkészítésük a kiberkockázatok kezelésére.

Mivel a kezdeményezés egyik partnere az ORFK, megkérdeztük a helyi rendőrséget, mit tapasztaltak ez ügyben. Nogula Tamás, az Érdi Rendőrkapitányság vezetője az Érd FM-nek elárulta, térségünkben is megnőtt a világhálón elkövetett pénzügyi csalások száma.

nogula_tama_s-8731
Nogula Tamás érdi rendőrkapitány

Ők csak úgynevezett „anydeskes csalásnak” hívják, amikor az elkövető egy távoli hozzáférést biztosító programot telepít a sértett telefonjára, számítógépére, majd annak segítségével átveszi az irányítást az adott informatikai eszköz felett. Ahonnan szinte már csak egy lépés, hogy megszerezze az azon lévő érzékeny adatokat. Ehhez hasonló amikor egy olyan linket kapunk, amire kattintva szintén adathalászat áldozatai lehetünk, teszi hozzá a kapitány.

De a banki oldalak klónozása is gyakorta alkalmazott megoldás. Miként előfordult, hogy éppen a rendőrség nevében küldtek valakinek levelet, amiben különféle – el nem követett – bűncselekménnyel akarták összefüggésbe hozni az áldozatot. Aki persze ijedtében esetleg szintén személyes, akár pénzügyi információkat adhatott ki magáról.


Nogula hozzátette, a netes csalások mellett oda kell figyelni a telefonos átverésekre is, amikor a bűnözők banki alkalmazottnak adják ki magukat. Ilyenkor a háttérben zene szól, és egyébként is olyan a hangulata a beszélgetésnek, mintha egy valódi diszpécser hívna minket.

A rendőrkapitány hangsúlyozta, ha megtörténik a baj, a bűnözők hozzáférést szereztek a bankszámlánkhoz, minél hamarabb értesíteni kell a rendőrséget, hiszen nekik megvannak a kapcsolataik a különféle pénzintézetekkel. Ha időben cselekszünk, van rá esély, hogy megakasszák ezeket a pénzmozgásokat és visszakerüljön a pénz a tulajdonoshoz.

A teljes beszélgetést alább tudja meghallgatni.

Fotók: Pexels/ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email