parkvároipiac9_230304.jpg

Az új parkvárosi termelői piacon jártunk – videó

parkvároipiac9_230304.jpg

Az új parkvárosi termelői piacon jártunk – videó

Kapható itt minden, a lekvártól a kutyapórázon át a házi süteményekig.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szombat reggel kilenc óra. Hűvös, napsütéses idő, a kis placcon finom pecsenye- és lángosillat. De ha nem érezném a frissensülteket, akkor is összefutna a nyál a számban a káposztás rétes, a laskagomba, a felsorjázott lekvárok, mártogatósok láttán.

Az egyik árusnál gyömbérszörpöt kóstolok, a szomszédjánál a kézzel készített tulipánok között válogatok. Pici ez a piac, mégis, nem győzök nézelődni, szimatolni.

Szemlátomást mások is így vannak ezzel, csupa mosolygós szombat reggeli arc. Nincs tülekedés, hangos szó, ráérősen állnak sorba a hentespult előtt. A kihelyezett asztaloknál családok falatoznak.

„Nagyon hiányzott már itt egy piac. Kicsi, kicsi, de legalább van” – foglalta össze sokak véleményét egy nyugdíjas hölgy, aki az érdi rádióból tudta meg, hogy megnyílt a parkvárosi piac.

Hiánypótló ez a kezdeményezés, hiszen mint jó ismerősöm, Ági mondta: aki ebben a városrészben lakik, az nem jár le az ófalusi piacra.

Ágival rég láttuk egymást, és nagyon megörültünk a véletlen találkozásnak, el is beszélgettünk pár percig. Lám, erre is jó egy piac – összehozza az embereket.

Nemcsak az ismerősöket, hanem a vevőket és az árusokat is. Hiszen itt története van minden terméknek  – nem a gyárban, hanem otthon, kézzel készülnek. Mennyire más felbontani azt a lekvárt, savanyúságot, ami Virág Mónika  és családja Biatorbágyon érett gyümölcséből, zöldségéből készült, és nem nagyüzemben, hanem az otthoni konyhában.

„Ezt szeretem csinálni. Nem teszek bele adalékanyagokat, tartósítószereket. Hivatalosan négy éve készítek lekvárokat, de a családoknak, barátoknak kislánykorom óta. Leszedem a gyümölcsöt, aztán megálmodom – úgy éjjel kettőkor -, hogy mi szülessen belőle. Aztán felkelek és elkészítem. Imádom csinálni” – mosolyog Mónika. aki a mákos meggylekvártól a mazsolás sárgabarackon át a tormás, céklás káposztáig számtalan ízt párosított már sikerrel. „Megálmodtam és bevált” – summázta.

Isóné Gyulaházi Hajnalka házi szörpöket készít. Hobbinak indult, de most már az egész családot bevonta. „Gyógynövényből csinálom, mindenből, ami megterem a természetben és a kertben.

A levendula a fő tevékenységünk, van is egy levenduláskertünk Adonyban, 1400 tővel, de bővítettem a vállalkozást, és egyre több mindent termesztünk otthon is, meg leszedjük, amit a természet ad. Csipkebogyó, cickafark, menta, zsálya” – sorolta Hajnalka, aki elárulta azt is, hogy a kisfia kedvence most a gyömbérszörp, az egyéves pici babája pedig a csipkelekvárt kanalazza.

„Jó a szervezés, és kedvesek, lelkesek a környéken élők. Szívélyesen fogadnak, és van forgalom is” – tette hozzá a fiatal anyuka, aki legalább havonta egy alkalommal szeretne árusítani Parkvárosban.

Bár kezdetben kísérleti jelleggel, két alkalomra szervezték a piacot, a nagy sikerre való tekintettel lesz harmadszor is, sőt, folyamatosan. „Mostantól az a terv, hogy minden szombaton 8 és 12 között piac lesz” – mondta az ÉrdMostnak Lukácsi Krisztina szervező.

A termelői piac Parkvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky út 117-119 szám alatt található, szombatonként, 8 és 12 óra között. A piac ötletgazdája és üzemeltetője az Arkoza Stage.

Ilyen volt a hangulat szombat reggel a parkvárosi termelői piacon: 

Fotó: Ádám Katalin, videó: Ádám Katalin, Palcsó Ildikó

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email