zebra

Még ebben az évben legalább kilenc új zebrával gazdagodik Érd

zebra

Még ebben az évben legalább kilenc új zebrával gazdagodik Érd

Néhány főútvonalon biztonságosabb lesz a gyalogos közlekedés.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A legutóbbi közmeghallgatás egyik fő kérdése volt, hogy Érd egyes forgalmas útjain, ahol egyik oldalról a másikra gyakorlatilag lehetetlen a biztonságos átkelés, mikor létesülnek gyalogátkelőhelyek. László Ferenc, az önkormányzat kommunikációs igazgatója most elmondta az Érd FM-nek, hogy hamarosan a város kilenc pontján fellélegezhetnek a járókelők.

Ahol a legkorábban, heteken belül megtörténik a zebra felfestése, az a frissen felújított Tárnoki út, az óvodánál.

„Itt már kialakítottuk az odavezető járdát, a rámpát, folyamatban van a közvilágítás bővítése, hogy közvetlenül felette is legyen világítás, és reméljük, hogy április folyamán magát a zebrát is fel tudjuk festeni – mondta el László Ferenc. – Az engedélyeztetés azonban hosszú folyamat, így rajtunk kívülálló okok miatt is lehet csúszás.”

marianum_altalanos_iskola_es_gimnazium

Az ÉrdMost megtudta, több zebrára már megvannak az engedélyek, ezeknél viszont a kivitelezőt kell megtalálni. Kézzel fogható közelségbe került az Alsó utcán – az Edit utca kereszteződésében – a Marianum iskolához kapcsolódó gyalogátkelő kialakítása. A madárnevű utcák térségében a Bagoly és a Harkály utca kereszteződésénél létesül új zebra, a Papagáj utcánál pedig egy meglévőt fognak felújítani. Ez egy úgynevezett középszigetet kap.

„Nagyon sokan jelezték a polgármester úrnak, hogy szeretnék a Kutyavári óvoda megközelítését is biztonságosabbnak érezni. Ennek érdekében a Kutyavári és a Kamilla utca kereszteződésénél is hamarosan zebra vezet át a Kutyavárin, a Kamilla utcán pedig parkolót építünk. Szintén régi panasz, hogy a Szent István úton – a felüljáró előtt és után – nehéz átjutni. Ide egyenesen három zebrát terveztünk, amire már meg is vannak az engedélyek. Az egyik gyalogátkelőhely a Rákóczi útnál, a másik a Felvigyázó utcánál, a harmadik pedig a Hivatalnok utca magasságában létesül, még keressük a kivitelezőt.”

 

kutyavari30

Az uniós- illetve kormánytámogatásból még idén megvalósuló csomópont-átépítések keretében szintén három gyalogátkelőhely létesül majd a Szent István út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében. Kettő a Szent István úton, egy a Kossuth Lajos úton vezet át. Jelenleg még tart a közbeszerzési eljárás, amint meglesz a kivitelező, indulhat a munka. Heteken belül elkezdődik az Törökbálinti és a Folyondár úti kereszteződés átépítése is, ahol szintén létesülnek zebrák, természetesen modern taktilis jelekkel ellátva, hogy a gyengénlátók is tudják használni.

Hetek múlva elkezdik építeni a Vadlúd – Zámori úti körforgalmat. Ez az egyik leginkább balesetveszélyes pontja Érdnek, szinte havonta történik koccanás. Eredetileg ide stoplámpás kereszteződést javasolt az előző városvezetés, Csőzik László azonban átterveztette, bízva a statisztikákban, melyek szerint a körforgalom sokkal biztonságosabb.

Megkérdeztük László Ferencet, hogyan viszonyul a városvezetés a Balatoni út környékén élők által kezdeményezett aláírás-gyűjtéshez, amely a népszerű cukrászda közelébe szeretne gyalogátkelőhelyet.

„A polgármester úrhoz is eljutott az igény, és egyet is ért vele. Sajnos – ezt tudniuk kell Érd polgárainak is – egy zebra felfestése az ötlettől a megvalósulásig nem ritkán másfél évet vesz igénybe. Ugyanakkor, mivel fontos, nagy forgalmú útról van szó, a kezdeményezéssel maximálisan egyet lehet érteni.”

Az interjút itt hallgathatják meg:

Fotó: ÉrdMost Archívum; ÉrdFM/Szabó Beáta

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email