ifo2_230216

A lányok is beszállhatnak a fiúk mellé az érdi focitornán

ifo2_230216

A lányok is beszállhatnak a fiúk mellé az érdi focitornán

Pörög az Érdi Ifjúsági Önkormányzat: év végén tanévzáró buliba várják a diákokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Focibajnokságot hirdet az érdi középiskolásoknak az Ifjúsági Önkormányzat. Az elképzelések szerint egy suli három csapatot állíthat ki. Nevezni március 14-ig lehet majd – adta hírül a testület szerda délutáni ülését követően Hardi Levente Álmos diákpolgármester, aki az Érdmostnak beszámolt közeli és távolabbi terveikről.

Az IFÖ-bajnokságban várhatóan lányok is indulhatnak, vegyes csapatban.

A diákok szeretnék más sportágakban is meghirdetni a bajnokságot, de egyelőre tapasztalatot gyűjtenek az iskolák közti focitornán.

„Ezt áprilisban rendeznénk meg: az első nap lesz az előválogató, az Ercsi úti focipályán, amit erre az eseményre három részre osztunk. A második napon már teljes pályán játszhatják a mérkőzéseket az ellenfelek” – tette hozzá Levente.

A győztes csapat hazaviheti majd a vándorkupát, amit a következő IFÖ-bajnokságig birtokolhat.

A focitornára szeretettel várják majd a nézőket is, számukra helyi sportegyesületek bevonásával kísérőprogramokat is szerveznek. Hangosítással és zenével is készülni szeretnének, hogy a bajnokság minél vonzóbb legyen azok számára is, akik csak szurkolni jönnének.

 

(b-j) Kovács Norman Botond diák-alpolgármester, Joó Zoltán IFÖ-képviselő, Hardi Levente Álmos diákpolgármester, Nagy Géza IFÖ-képviselő

 

Az IFÖ csatlakozik a március 15-i városi programhoz, amit a Földrajzi Múzeum kertjében rendeznek. Gyermek- és felnőttkoncertek, kézműves vásár, egyéb programok várják majd  a nagyérdeműt (a rendezvény pontos programjáról az ÉrdMost is hírt ad).

„Az IFÖ-sátorban várhatóan kitűzőket gyártunk majd, bárki csatlakozhat hozzánk. Akár hozott fotóból is készíthetünk kitűzőt, a lényeg, hogy a papír ne legyen vastagabb, mint egy átlagos fénymásolólap” – tette hozzá Levente.

 

Ami a későbbieket illeti: terveik szerint egy tanévzáró bulit tartanak majd a középiskolásoknak, az idei tanév utolsó napján. Az előadót még szervezik, de az már biztos, hogy csak középiskolás diákok léphetnek majd be a kertbe ezen az estén.

Fotók: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email