Ne nézzetek rám borzalommal,/ ha meghalok:/ az a halott a koporsóban/ nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény./ A láng eltűnt./ A láng, – az voltam én. (Gárdonyi Géza)

Gyöngyi volt maga a láng… A hazai zöld újságírás lobogó fáklyája. Mindenki tudta, ki ő, aki környezetvédelemmel foglalkozott: a szakújságíró, akinek mindig kéznél volt a fegyvere – a jól irányzott, tűpontos, záporozó kérdéssora –, és nem félt használni. Egy generációval előttem járt, és irigyeltem is rendesen, hogy az tudott lenni, aki volt.

Eredetileg gyógypedagógusnak tanult, aztán a szegedi tanárképzőn, majd az egyetemen szerzett diplomát biológia szakon, tanult szociológiát, majd izotóptechnikát. Gyógypedagógiai tanárként, majd nevelőotthoni igazgatóhelyettesként dolgozott Budapesten 1984-ig, utána az Országos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóintézetben, 1990-ig. Azt mondják, sugárbiológusként, a csernobili katasztrófa hatására lett környezetvédő: újságíró, szakszervezeti és „zöldpárti” (Magyarországi Zöld Párt) választmányi tag.

„Talán ez, a nyilvánosságot megkerülve fenyegető emberi felelőtlenség élménye indíthatta el azon az úton, ami a rendszerváltás hajnalán az ellenzéki szakszervezetbe, a TDDSZ-be, illetve a Magyarországi Zöld Pártba, majd pedig az ökológiai felvilágosítás és tényfeltárás missziójához vezette.” – írta róla egy „harcostársa”, Sarkadi Péter, a Greenfo főszerkesztője.

Az újságírás, szerkesztés töltötte ki az életét: szakmai útja a Magyar Rádiótól a Magyar Nemzeten és a Lánchíd Rádión át végül a Magyar Hanghoz vezette.

Mangel Gyöngyi élete utolsó 22 évét Érden élte le, szép házában, amit egyre kevésbé tudott elhagyni. Aktívan dolgozott újságíróként, ameddig tudott – ameddig létezett Magyarországon környezetvédelem. Leépülésének szomorú krónikájába bepillantást enged Gyöngyi Érdlakó blogportálra írt szívszorító írása arról, hogyan számolták föl 24 óra alatt a zöld újságírás egyik bázisát a 2018-as választás másnapján. Azt a helyet, ahová a közszolgálati rádió közszolgálatiságának átalakulása után bevackolta magát: a Lánchíd Rádiót.

A helyi politikát civilként próbálta alakítani. Csatlakozott a közéleti kerekasztal csapatához, sokat publikált az Érdlakóra, és aktívan részt vett az érdi helyhatósági választáson bekövetkezett hatalomváltás előkészítésében. A kerekasztal széthullása után azonban úgy érezte, civilként egyre kevesebb tér nyílik neki, ezt csak elmélyítette a pandémia időszaka.

Az én személyes kapcsolatom vele épp ehhez az időszakhoz kötődik: volt egy ötösfogat, melynek ő is tagja volt, meg én is, és hétről hétre keddenként kiértékeltük a világ folyását. Érzékeltük szakmai „depresszióját”, hitevesztését, és visszanézve, talán ekkor találhatott rajta fogást egy minden pandémiánál súlyosabb betegség, amiből már nem látott reményt a kigyógyulásra.

Mangel Gyöngyit ma kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Fia, Pusztai Gábor így búcsúzott tőle:

„Én anyukámra úgy szeretnék emlékezni, mert úgy emlékezem rá szívesen, amikor a legboldogabbnak láttam őt. Ez a 2000-es évek első évtizede volt, amikor a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében dolgozott. Ez volt számára az aratás évtizede. Saját műsora volt, az Oxigén, aminek szerkesztésében szabad kezet kapott, ennek az évtizednek a legelején költözött érdi házába, amit a saját igényeinek megfelelően választott és alakított ki, és ekkor vásárolta első és egyetlen új autóját is, amit szintén nagyon szeretett. Jól érezte magát, elismerték őt szakmailag, még nem voltak súlyos betegségei, tele volt optimizmussal és életerővel. (…)

Anyukámról közismert volt, hogy nagy harcos és örök ellenzéki. Nem félt konfrontálódni. Nem bátornak mondanám, inkább vakmerőnek, akit nem érdekelnek a személyes következmények, ha hisz valamiben. Az Oxigén mellett több más rádió és tévéműsorban is dolgozott, így a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című reggeli műsorában is, ami akkoriban a bátor és vakmerő ellenzéki harcosok egyik fontos szócsöve volt.”

„Egy kritikus gondolkodó azonban mindig ellenzéki marad egy olyan hatalommal szemben, amely a kritikus gondolkodókat ellenségnek vagy ellenzéknek tekinti. Így történt vele is, így a kormányváltás után is ellenzékben folytatta a harcot, folyamatos menekülésre kényszerülve, egyik rádiócsatornától a másikig, az egyre fogyadozó sajtóorgánumok miatt, ahol még cenzúrázatlanul megjelenhetett az írása vagy riportja. Ebben nem ismert kompromisszumot.”

Lányának, Pusztai Noéminek a verssorai adjanak erőt mindenkinek, aki most Mangel Gyöngyit siratja:

Anyukám hetvenedik évgyűrűje

Magod jó talajban fogant,

állta viharok, árvizek hadát,

lombodnak hűs árnya alatt,

ki kereste, – enyhülést talált.

Ifjú törzsedből két főág fakadt,

általad nőhettek erőssé,

utat mutatni életed adtad,

így törve mindig a fény felé.

Hited, mint gyökér, kapaszkodik,

s terül messze-messze szét,

ereje föld felett nem látszik,

de virágként porzóit fújja el a szél.