marriage-636018_1280

Ajándékok, élmények várják a Házasság Hetén az érdi szülőket

marriage-636018_1280

Ajándékok, élmények várják a Házasság Hetén az érdi szülőket

A Földrajzi Múzeumban játékos vetélkedőn, borkóstolón vehetnek részt az otthonról elszökött házaspárok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kinek a kötelék, kinek a biztonság jut eszébe a házasságról, ki a felnőtt élet „normális” kereteként, ki valamiféle bürokratikus marhaságként tekint rá. A párkapcsolatok jelentős hányada hivatalos házasságlevéllel meg nem pecsételt együttélés. Magyarországon a 2000-es évek elején az együtt élő párok 12, míg 2011- ben már 20, 2016-ban pedig 23%-a nem volt házas. Talán ezért is került be a házasság a védendő intézmények közé,  ezért lett a házasságnak „hete”, gondolhatnánk. Nos, a legenda szerint nem ezért.

A brit Richard és Maria Kane kezdeményezése egy barkácsbolti sorbanálláshoz kötődik: Richard azon gondolkodott el, mennyi időt képesek az emberek a házuk csinosításával eltölteni. Arra jött rá, ha feleannyit szánnának a házasságuk karbantartására, nem lenne annyi szenvedés a világon. Aztán hazament, és – ahogy jó férjhez illik – megbeszélte mindezt az asszonnyal…

A Házasság Hete arra mindenképpen jó, hogy ráirányítsa a figyelmet az emberi kapcsolatok sérülékenységére, és arra, hogy a jó házasság titka a folyamatos „karbantartás”. Attól, hogy a gyűrű és a pecsétes papír két embert összekötött, a lelkek elbitangolhatnak, a szép ígéreteket árulás törheti derékba. Ezekből lesznek az élet legkomolyabb traumái – következményes elszenvedői ráadásul a közös gyerekek. Arra pedig számos kutatás rávilágított már, hogy – különösen férfiak esetében – milyen fontos megtartó ereje van a társas kapcsolatnak.

 

A házasság hetének gondolatát tehát a prevenciós szándék szülte, hogy miként töltik meg tartalommal, az már a helyi közösség elképzelésein, aktivitásán múlik.

Bármily meglepő is, az 1996-ban indított mozgalmat egy érdi férfi, Terry Lingenhoel – az érdi baseball csapat edzője – kezdeményezésére karolta föl a Magyar Evangéliumi Szövetség. Az első magyar Házasság Hete 2008-ban volt, majd országos eseménysorozattá nőtte ki magát a keresztyén egyházak, civil szervezetek széles körű összefogásával. Hazánkban az állam támogatásának határozott jele, hogy a Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke a mindenkori köztársasági elnök és házastársa.

A Házasság Hetének időpontja a Valentin-naphoz kötődik – Nagy-Britanniában 7-én kezdődik és 14-én ér véget, nálunk a központi megnyitó esemény egy istentisztelet lesz február 12-én, Miskolcon. A központi rendezvényekhez sok kisebb-nagyobb település is csatlakozik. Érden a nagycsaládosok készülnek, nem annyira saját programokkal, mint inkább különböző kedvezmények és programajánlatok felkínálásával, mondta el az ÉrdMost-nak Bogatin Attila, az Ága-Boga – a Nagycsaládosok Érdi Egyesületének – elnöke.

– Az a tapasztalatunk, hogy egy család akkor tud kiegyensúlyozottan működni, ha nem minden csak a gyerekekről szól. Fontos, hogy a szülők egymásra is szánjanak minőségi időt, ennek támogatására csatlakoztunk a Házasság Hete programsorozatához. Arra biztatjuk a szülőket, hogy szakítsanak ki a mindennapokból szabadidőt szórakozásra, kikapcsolódásra, egymás megismerésére – tette hozzá az elnök – természetesen nem csak a Házasság Hetén, hanem a többi 51 héten is.

Az egyesület ezt azzal tudja segíteni, hogy néhány étteremmel, klubbal, cukrászdával, tánciskolával megállapodást kötött, hogy a Házasság Hetén otthonról elszökő szülőknek adjanak kedvezményeket, apró ajándékokat. (Nagycsaládos kártya bemutatása fejében.) Két jegy helyett egy áráért még egy kalandos érdligeti sétára is be lehet jelentkezni – persze csak párban.

A február 18-i házasság heti záróestre, amely a Földrajzi Múzeumban lesz, évről-évre érdikumnak számító vendégelőadókat hívnak meg. Tavaly az Érdi Kamarazenekar adott koncertet, idén az érdi kórus lép fel. Utána köszöntik a kerek évfordulós párokat, majd játékos vetélkedőn méretik meg, ki hogy áll a házastársi összehangolódással. Végül borkóstoló alapozza meg az est hangulatát.

 

Fotó: Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email