hajó2

Nemzetközi akcióban az érdi rendőrök

hajó2

Nemzetközi akcióban az érdi rendőrök

Lopott motorcsónakot, hajótestet, utánfutót, valamint lószállító pótkocsit próbált értékesíteni a román férfi Érden.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A német társszervektől kapott jelzés alapján indultak meg az érdi rendőrök 2023. január 12-én. München mellől, egy fehér személygépkocsival elloptak egy hajót, egy 60 ezer eurót érő motorcsónakot, a hozzá tartozó utánfutóval – a német hatóságok körözték. A nyomozóknál jó helyen landolt az információ, ugyanis egy korábban látókörükbe került, román állampolgárságú férfi – ismereteik szerint – éppen egy hajót próbált értékesíteni, – írja a police.hu.

A rendőrök mindent tűvé tettek a férfi után, végül 2023. január 16-án egy régi autós mozi területén megtaláltak egy dán honosságú gépkocsit, erre csatlakoztatva állt egy román honosságú utánfutó, amin nem meglepő módon egy, történetesen a München mellől lopott, 60 ezer eurós motorcsónak állt. Nem sokkal később egy olasz honosságú gépkocsi érkezett a helyszínre, a sofőr azonban néhány másodpercnyi hezitálás után visszafordult – a rendőrök utána.

Útját állták, a vezetőülésből pedig kisegítették azt a román férfit, akit kerestek. A gépkocsiban találtak egy indítókulcsot, ami az elrejtett trailert nyitotta, de egy román honosságú utánfutó forgalmi engedély is előkerült az autó kesztyűtartójából. Utóbbiról kiderítették, Romániában regisztrálták, ám ugyanazzal az alvázszámmal forgalomba helyeztek egy hasonló járművet Lengyelországban is. A zsaruk egy érdi utcában, különböző rejtekhelyeken a hajót valamint egy Ausztriából tavaly augusztusban ellopott lószállító pótkocsit is megtalálták, amit szintén lefoglaltak. A 38 éves B-C. Davidot férfit elfogták és előállították.

A férfi a kihallgatásán elismerte, hogy Németországból hozta be a járműveket, de a lopás tényét tagadta. Állítása szerint egy közösségi médiában működtetett zárt csoportban több száz euroért kapott megbízást arra, hogy a járgányokat Romániába szállítsa. Azt sem tagadta, hogy egyik járművet sem vitte el a megbeszélt és megállapodott városba, inkább elrejtette Magyarországon, és eladásra hirdette meg az ismerősei körében.

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfivel szemben két rendbeli pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Fotó: police.hu

További cikkeink

További cikkeink

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán-Szolgáltatási Főosztály, Szociális és Egészségügyi Osztály pályázatot hirdet

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email