led-6933641_1920

19 ezernél is több LED-égőt kapnak a regisztrált érdi háztartások

led-6933641_1920

19 ezernél is több LED-égőt kapnak a regisztrált érdi háztartások

Több mint 1800 érdi háztartás rezsijét csökkentik januártól az ajándék izzók.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A regisztráció lezárásáig 1808 érdi háztartás jelentkezett, hogy régi, energiafaló égőit korszerű, alacsony fogyasztású, gyakorlatilag örök életű LED-esekre cserélné – derül ki abból az adatsorból, amit a regisztrációs felületet működtető cég küldött a programot Érden meghirdető önkormányzatnak. Így városunkban összesen 19372 db ledes izzót fognak kiosztani az önkormányzat munkatársai a közeljövőben.

A regisztrálók jogosultságát megvizsgálták, most beszerzi az égőket a közreműködő cég, aztán az önkormányzat elhozza azokat a szentendrei raktárból, és megszervezi a szétosztásukat. Ez azt jelenti, hogy a következő hetekben még tart az LED-csere előkészítése, így jövő év elején várható majd az izzók kiosztása. „Rövidesen jelentkezünk a pontos időponttal, addig is az érdiek türelmét kérjük” – mondta az erdmost.hu-nak László Ferenc, a városháza szóvivője.

Az már biztos, hogy két helyen lehet majd átvenni az égőket: a Polgármesteri Hivatal Budai úti épületében és a Parkvárosi Közösségi Házban.

„Örömteli, hogy ilyen sok háztartásban csökkenhet a villamosenergia-fogyasztás, ugyanis egy LED-égő 70-80 százalékkal fogyaszt kevesebbet, mint a hagyományos izzók” – értékelte a projekt eredményességét László Ferenc, a városháza kommunikációs vezetője. Azt is kértük a szóvivőtől, hogy értékelje a részvételi hajlandóságot, hiszen Érd 75 ezres város összesen 25 ezer háztartással. A városháza szóvivője azt mondta, a programba azok jelentkezhettek, akik érdi lakcímkártyával rendelkeznek és szerződésben állnak az áramszolgáltatóval, azaz nem 1800 személyről, hanem 1800 háztartásról beszélhetünk, egy háztartásban pedig átlagosan 3-4-en élnek. Ráadásul az EU-ban már 2018-ban betiltották a hagyományos égők gyártását, a boltokban sem kapni már, tehát nagyon sokan már korábban LED-re cserélték a régi izzókat – ahogy azok kiégtek.

Ugyanakkor László Ferenc szerint a városháza igyekezett minél több lehetőséget biztosítani, hogy mindenki tudjon regisztrálni, aki szeretne. Meghosszabbították másfél héttel a regisztrációs időszakot, illetve az internettel nem rendelkezők, a regisztrációs felületet kezelni nem tudok számára személyes ügyfélfogadási lehetőséget és segítséget biztosítottak a városházán.

A LED-csere program hátterét, magukat az égőket egy energiagazdálkodással foglalkozó cég, a CYEB biztosítja. A projekt anyagi hátterét az a 2020-as törvény adja, ami alapján az energiapiacon tevékenykedő energiakereskedőknek energiahatékonysági járulékot kell fizetniük, ami alól akkor mentesülhetnek, ha energiahatékonysági beruházás, vagy intézkedés megvalósulását és eredményességét megfelelően tudják igazolni. A CYEB-bel az önkormányzat vette fel a kapcsolatot és szervezte meg, hogy ez érdiek is részt vehessenek az ingyenes LED-csere programban, ahogy a kiosztásról is a városháza fog gondoskodni.

A témában megjelent korábbi cikkeinket itt és itt olvashatják.

Fotó: pixabay

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email