kos_jpg_erdmost

Így lettek hősök egy csapásra a Kós Károly Technikum diákjai

kos_jpg_erdmost

Így lettek hősök egy csapásra a Kós Károly Technikum diákjai

Ezért joggal érezhette magát Kapitánynak a lázadó osztály tanára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Miközben ma reggel a pesti diákok a pedagógusok elbocsátása miatt tiltakozásként a Blaha Lujza téren ülősztrájkba kezdtek, történt valami Érden, a Kós Károly Technikumban is.

Az iskola tanára a közösségi oldalán osztotta meg a történetét, amit változtatás nélkül közlünk olvasóinkkal.

„Ma olyan történt, ami miatt azt mondom, csak azért is érdemes…. Órára mentem egy …. osztályomhoz, és értetlenül láttam, hogy az egész osztály a folyosón vár. Ja, biztos zárva a terem… de nem, közölték velem, hogy ülősztrájkolnak a pedagógusok kirúgása és az oktatás tarthatatlan helyzete miatt… Én magam előtte 5 perccel épp a hatodik szolidaritási sztrájkomról tájékoztattam egyik igazgatóhelyettesem… De erre nem számítottam”

„Mit kell ilyenkor tenni?! Elmondtam Nekik, hogy ezt jelentenem kell az iskola vezetésének, a következmény biztos (az én maximális megbecsülésemen túl :-.) igazolatlan óra és esetleg valamilyen fegyelmi fokozat. Ez után néhányan bementek az órára, de a többség így is vállalta. Az iskola egyik vezetője az „osztályhoz kötődő egyik kollégát/kolléganőt” megkérdezte, tud-e az eseményről.”

„Az illető kolléga/nő közölte, nem tud semmiről, majd odament az osztályhoz és néhány határozott mondattal beterelte Őket a teremebe… Így végül is csak „félórás” lett az ülősztrájk de azt gondolom, így is nagyon nagy áttörés, egy vidéki technikumban…. Köszönöm az …… osztály, megerősítettétek a hitemet, hogy széllel szemben is érdemes!!! :-.) Néhány percre azt éreztem, hogy „Kapitány” vagyok…”

 

Fotó ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email