szigeteles_erdmost

Túl a rezsiválságon – Tegyünk a házra egy nagykabátot – videó

szigeteles_erdmost

Túl a rezsiválságon – Tegyünk a házra egy nagykabátot – videó

A szigetelés témáját járjuk körbe a rezsiválság kapcsán indított videósorozatunk második részében.

Az Érd Médiacentrum videósorozatának célja sorba venni azokat a praktikákat, amelyekkel csökkenteni lehet a rezsiszámlák összegét.  Persze az is fontos szempont, hogy mennyire környezetszennyező módon termeljük meg a komfortos otthonunkban, munkahelyünkön felhasznált energiát. A mostani válságos helyzetben kiemelten fontos tudatosítani magunkban, hogy mit lehet, kell és érdemes tenni  az energiafelhasználás szempontjából hatékonyabb lakókörnyezet kialakításához.

Ha a nagy rendszerek működésére nincs is befolyásunk, a saját, közvetlen életterünkön azért tudunk változtatni. Ha a pénz és az akarat pillanatnyilag hiányozik is, de a technológia már a rendelkezésünkre áll, hogy rendkívül energiahatékony házban élhessünk. Ebben segíthet például a sorozatunk első részében bemutatott napelemes energiatermelés is.

De termeljük meg az energiát bárhogyan is, legalább ilyen fontos, hogy azt minél inkább meg is tudjuk tartani, minél kevesebb legyen a veszteség. Ezért a Túl a rezsiválságon második részében a szigeteléssel foglalkozunk.

 

Kontra József, a tárnoki KO-SZIG Kft. alapítója és ügyvezetője évtizedek óta dolgozik az épületszigetelés területén. Szerinte akár új, akár régi, akár panel, akár családi házról beszélünk, a jó minőségű szigetelés minden esetben az egyik legrövidebb út az alacsony rezsiszámlák irányába.

Természetesen minden épület más, így egyedileg kell mérlegelni, hogy az adott házban milyen típusú szigetelésre van lehetőség. Viszont amit fontosnak tart kiemelni, hogy amikor szigetelésre gondolunk, akkor ne pusztán a falak szigetelése jusson eszünkbe. Hiszen legalább ilyen lényeges a födém szigetelése. Sőt, ha a nyílászárókkal is foglalkozunk, akkor még drasztikusabb költségcsökkenést érhetünk el.

Videónkban ezen kívül szóba kerül még a padló és a falak belső szigetelése is, de egy szó, mint száz, Kontra József úgy fogalmazott:

Az a legjobb szigetelés, amit nem kell kifizessek, hogy meleg legyen, mert bent maradt. Nem kell újból fizetnem azért, hogy még egy kugli fát rátegyek a kályhára, vagy jobban kinyissam azt a gázcsapot, vagy a villanyóra pörögjön tovább, mert a szigetelés bent tartotta. Ez a legjobb.

A Túl a rezsiválságon című sorozatunk eddig elkészült epizódjait ITT lehet megnézni.

Fotó: Youtube/ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email