ledvilagitas_jpg_Pixabay

Igényeljen ingyen LED izzókat Érden – még két hete van rá

ledvilagitas_jpg_Pixabay

Igényeljen ingyen LED izzókat Érden – még két hete van rá

November 30-ig jelentkezhet az önkormányzat ledcsere programjára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy arról az ÉrdMost is beszámolt, október közepén indult az érdi önkormányzat kezdeményezése, hogy ingyen juthatnak LED égőkhöz azok a lakosok, akik kitöltenek egy rövid regisztrációs űrlapot. Mivel már csak két hét van hátra az akcióból, az Érd FM megkereste László Ferencet, az önkormányzat kommunikációs vezetőjét, hogy számoljon be az eddigi tapasztalatokról.

László Ferenc elmondta, ez egy különösen  hasznos program az energia- illetve rezsiválság idején, hiszen LED lámpák használatával rengeteg pénzt lehet spórolni. Emiatt aztán hatalmas rá az érdeklődés, idáig közel ezren jelentkeztek és reméli, ez a szám november végéig megduplázódik.

Az energiatakarékos izzókat a regisztráció november 30-ai lezárulta után, két helyszínen – a Városházán, a Budai út 8. szám alatt és Parkvárosban, az új Parkvárosi Közösségi Házban, az Interspar parkolójával szemben – osztják majd ki.

Addig is a programra az alábbi linken lehet még jelentkezni.

https://app.ledcsere.hu/registration

A László Ferenccel készült interjú teljes verzióját itt tudják meghallgatni.

Fotó: Pexels. Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email