bamako2_221021

Adománnyal és levesporral indult neki Bamakonak Szandi – videó

bamako2_221021

Adománnyal és levesporral indult neki Bamakonak Szandi – videó

Több éves álma vált valóra a fiatal tanárnőnek: ő is indul a Budapest-Bamako Rally-n. A pénteki rajt előtt beszélgettünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Nagyon izgulok, éjjel alig aludtam valamit. Nagyon várom, hogy elinduljunk” – mondta Böhm Alexandra, aki három társával – egy érdi és két fővárosi fiatalemberrel – vág neki a Budapest-Bamako Rally-nak.  Évek óta tervezi már ezt az utat, és alaposan felkészült.

 

Persze, a legolajozottabb gépezetbe is becsúszik egy-egy porszem – most sem történt másképp, hiszen Szandi az indulás előtt szembesült azzal, hogy az úti holmijai nem férnek bele két táskába, pedig előzetesen azt beszélték meg, hogy nem lépik túl ezt a mennyiséget.  Így az indulás előtt még várt a csapatra egy kisebb átpakolás.

 

„A ruhanemű mellett viszünk magunkkal ennivalót is. Nagyon szeretem édesanyám rántott húsát, sütött is nekünk egy nagy adaggal, amíg le nem érünk Spanyolország csücskéhez, ezt fogjuk enni. Ezen kívül konzerveket, leveseket, száraz élelmiszert is viszünk. Egyébként nem eszem ilyesmit, de most szükségünk lehet rá. Marokkóban nagyon jó a konyha – jártam már ott, így tudom -, a lejjebb lévő országokban azonban már nehezebb lehet a helyzet” – mondta Szandi.

A ruhanemű mellett naptej és nedves törlőkendő is került a csomagba.

 

Szandit arról is kérdeztük, mitől tart a legjobban – már ami a negyvenöt napos utat illeti. Mint mondta, sok minden sülhet el rosszul, de ezeket a dolgokat rendszerint meg lehet oldani – kivéve, ha valamelyikük olyan rosszul lesz, hogy nem tudja folytatni az utat. Biztosításuk van, az időjárás viszontagságaira felkészültek, és Szandi nem fél sem a kígyóktól, sem a skorpióktól – arra persze ügyelni fognak, hogy ne hagyják a sátoron kívül a cipőiket.

„Közel két éve készülök erre a rally-ra. Minden módon utánajártam, videókat néztem, könyveket olvastam, és olyan embereket is felkerestem, akik már részt vettek rajta. Kabalát nem viszek magammal, adományokat azonban igen: a Gyermekétkeztetési Alapítványtól kaptunk élelmiszert, iskola- és tisztálkodó szereket, illetve játékokat. A VMG-ben is gyűjtöttünk adományt” – árulta el Szandi, akinek a családján, barátain kívül legjobban a kiskutyája hiányzik majd.

 

 

No meg a gyerekek, hiszen Szandi a VMG tanára. Tervezi, hogy úti élményeiből összeállít majd számukra egy fényképes, videós beszámolót.

A csapat útját egyébként egyébként az önkormányzat is támogatta, háromszázezer forinttal. Így nem csak a családtagok, barátok búcsúztatták a fiatalokat, hanem Csőzik László, Érd polgármestere is.

 

 

Bár Szandi nem visz magával kabalát, volt olyan csapat, amelyik megtette – méghozzá nem is tükrön himbálózó plüssállatot, hanem egy igazi nagy medvét:

 

 

És olyan házaspárral is találkoztunk, amely rendszeresen viszi magával a kutyáját is a versenyekre. „Maja háromszor volt már Bamakoban. Volt, hogy meg akarták venni tőlünk, egy autó áráért. A tevéket pedig ügyesen kergeti” – árulta el Szilvi.

Ezen a versenyen nem indulnak, csak nézőnek jöttek ki – korainak tartják az októberi rajtot, jobb szeretnének a szárazabb évszakban utazni, így aztán jövő februárban kerekednek majd fel, hogy bejárják azokat helyeket, amelyeket korábban a rally-n megkedveltek.  Árpi és Szilvi több mint egyhónapos útra készül tél végén, amire Maja is elkíséri őket.

Fotók: Ádám Katalin. Operatőr: Jeney Gergő

További cikkeink

További cikkeink

Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email