20221019_162057

Szülők és diákok álltak ki az oktatás ügyéért Diósdon – videó

20221019_162057

Szülők és diákok álltak ki az oktatás ügyéért Diósdon – videó

Közel százan a felkiáltójeles szimbólumot megalkotva, közös énekléssel támogatták a pedagógusok ügyét a diósdi országzászlónál.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szerdai villám megmozdulást néhány lelkes szülő szervezete meg. A gondolat és a megvalósítás között alig telt el néhány nap, de ez is elég volt ahhoz, hogy közel százan fejezzék ki együttérzésüket és kiállásukat az oktatás és a pedagógusok ügye mellett. Az elmúlt héten Diósdon is sztrájkoltak a pedagógusok, a szülők közül pedig már akkor is sokan támogatták őket.

Tresó-Ujhelyi Ágnes zenetanár volt az egyik mozgatórugója a délutáni megmozdulásnak, azonban most nem pedagógusként, hanem inkább szülőként tette mindezt. Igazi családias hangulat volt az országzászlónál, volt aki süteményt hozott magával, de a zenének is megvolt a maga felelőse.

 

Talán ez a kiváló hangulat is hozzájárult ahhoz, hogy sok olyan pedagógus is eljött az eseményre, akik korábban egyáltalán nem sztrájkoltak, és úgy tűnt, fontosnak tartották, hogy jelenlétükkel is megköszönjék a szülők erőfeszítéseit.  Tresó-Ujhelyi Ágnes elmondta, hogy ez bizakodásra adhat okot, remélhetőleg egyre több pedagógus csatlakozik majd a megmozdulásokhoz.

Október 27-én csütörtökön országosan ismét sztrájkolnak majd a tanárok, ehhez pedig a Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI is csatlakozik. Diósdon nem külön idősávokban sztrájkolnak majd, hanem reggel fél 8-tól egy órán keresztül élőláncot alkotnak a résztvevők, várhatóan a Gárdonyi utca teljes hosszában. Felolvasnak majd egy nyilatkozatot is, amibe belefoglalják a oktatást ügyét érintő szükséges változtatásokat.

A szerdai megmozduláson jelen volt Mihók Erzsébet óvodapedagógus is, aki a helyszínen elmondta, hogy mindhárom diósdi óvodában készülnek az országos sztrájkra, ennek megfelelően október 27-én nem tartanak foglalkozásokat az intézményekben. A munkát felveszik, de zárt ajtók mellett teszik mindezt, tehát a szülők nem tudják bevinni a gyermekeket – tette hozzá.

A bezárással kapcsolatban az óvodapedagógusok a vezető felé megtették a szükséges bejelentést, a fenntartót pedig csütörtökön tájékoztatják majd. Ezzel együtt a szülőket is értesíteni fogják arról, hogy azon a napon nem fogadják a gyereket a diósdi óvodák. Mihók Erzsébet hozzátette: bíznak benne, hogy a szülők elfogadják a kialakult helyzetet, együttműködnek és otthon tartják a gyermekeket.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email