szikra_tabor

Teljesült a Szikra amerikai álma

szikra_tabor

Teljesült a Szikra amerikai álma

Egy pályázatán 17 ezer dollárt nyert egy érdi egyesület.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén már hat városban, összesen 150 autista gyermek ingyenes táboroztatására került sor a Szikra Tehetséggondozó Egyesület és támogatóik jóvoltából. Érd mellett Baja, Mezőtúr, Győr, Szolnok és Komló adott helyszínt a nyári táboroknak, amelyek jövőre új helyszínnel bővülnek, mivel az érdi egyesület egy amerikai pályázaton több ezer dollárt nyert – mondta el az ÉrdMost-nak Zádori Henrietta, elnök.

Henrietta kiemelkedően okos kisfia, Gorán másfél évesen már olvasott, háromévesen oroszul és kínaiul tanult. Gorán ma már kilencéves, de még soha nem volt semmilyen táborban. Három éve mindenhonnan elutasítják, még az alanyi jogon járó Erzsébet táborokból is. Gorán autizmussal él, ez az ok. Anyukája végül arra jutott, ha az állam nem segít, akkor majd megteszi ő maga: az országban egyedülálló Szikra tábort végül Heni tehetetlen dühe hívta életre.

A Szikra táborok módszertana, hogy nyáron minden autista gyermek mellett van egy fejlesztő pedagógus, egy saját segítő, aki csak vele foglalkozik a táborban, ahol a hagyományos tábori programok mellett, mindennap van fejlesztő foglalkozás is. A Starbuckstól nyert támogatást úgy fogják felhasználni, hogy keresik azokat a hozzájuk hasonló civil szervezeteket, akik autista gyerekekkel foglalkoznak és náluk lehet majd pályázni a tábor szervezéséhez szükséges összegre.

A Szikra Tehetséggondozó Egyesületet egy elszánt szülőpár alapította. Zádori Henrietta és férje, Petrovics Kornél kisfia autista és nagyon tehetséges. Nem volt könnyű számukra mindezzel szembesülni, nem is ment minden simán, ám szervezetük ma már 300 autista gyermeknek és szüleiknek nyújt minden héten ingyenes fejlesztéseket, képzéseket, szabadidős és sportprogramokat.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő
Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email