csoziklaszlo_jpg_erdmost

Megdöbbentő bejelentést tett Csőzik László

csoziklaszlo_jpg_erdmost

Megdöbbentő bejelentést tett Csőzik László

A kormány a fideszes településeket megmenti, az ellenzékieket, függetleneket pedig hagyja a szakadékba zuhanni - vélte az érdi polgármester.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Ma világos választ kaptak Gulyás Gergelytől azok a települések, amelyek a polgárok, lakosság érdekeit szem előtt tartva nem rohantak a zárással” – reagált Csőzik László a Facebook oldalán a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentésére.

Mely szerint nem lesz önkormányzati energiasapka, mert akkor azt is meg kellene mondani, hogy ki fizeti ki a beszerzési ár és az ársapka ár közötti különbözetet, erre pedig Gulyás Gergely szerint az önkormányzatok nem válaszoltak.

Csőzik László így folytatta: „Mi is tartjuk magunkat Érden, egyelőre sem uszodát, sportpályát, sem művelődési házat, könyvárat nem lakatoltunk le, mert reménykedtünk, hogy a kormány csak nem hagyja magukra az embereket, az önkormányzatokat.”

„Ám a kancelláriaminiszter bejelentéséből ma kiderült: az általam javasolt, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által támogatott és a kormánytól kért áram- és gázárstopból nem lesz semmi.”

„Pár napja derült ki, hogy Szentendrének a kormányzati felügyelet alatt álló, állami MVM 26-szoros áron akarja számlázni a gázt. Ezt senki nem tudja kifizetni, sem a fideszes, sem az ellenzéki, sem a független vezetésű települések.”
„Nemhiába zár a fideszes Győr, Szolnok, Székesfehérvár vagy Pokorni Zoltán kerülete, ahogy a baloldali Szombathely és Szeged is hasonló lépésekre kényszerült. Ahogy eddig mindig, most is politikai tőkét fog kovácsolni a Fidesz a válságból.”
„Mi, polgármesterek, hogy fenntartsuk a városaink működőképességét, ki tudjuk szolgálni a polgárokat, meghúzzuk a nadrágszíjat, zárunk, takarékoskodunk. Egyben feléljük a tartalékainkat. Kivéreztetnek minket.”
varoshaza_200316
„Aztán január elsején – amikor az utolsó állami szalmaszál, a „végső menedékes” rezsiár is megszűnik – kapunk egy újabb ütést a szakadék szélén állva. Érd esetében ez így néz ki: az eddigi évi 700 milliós, a város összes létesítményére vonatkozó rezsiár jövőre akár 3,5 milliárd fölé szökhet.”
„Nincsenek kétségeim: akkor majd a fideszes településeket egy-egy rendkívüli támogatással visszarántják. Minket, ellenzékieket, függetleneket pedig hagynak belezuhanni. Aztán majd megkapjuk a propagandamédiától, hogy „alkalmatlanok” vagyunk. Mi, polgármesterek leszünk „a hibásak”.
„Nem a levegőbe beszélek. Ez történt 2020-ban, amikor a Covid-járványra hivatkozva elszivattyúzták az önkormányzatok forrásait, majd karácsonykor a fideszes megyei jogú városok kaptak fejenként 1,5 milliárd forint kormányzati ajándékot. Azt még túléltük, ezt a súlyos válságot nem biztos” – írta aggódva Érd polgármestere.

Fotók: Balogh Alex, ÉrdMost archív, Virág Márton

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email