20220924_182058

Egy újabb nagy találkozás az érdi gimnáziumban

20220924_182058

Egy újabb nagy találkozás az érdi gimnáziumban

A sok évtizedes hagyományok idén is folytatódtak. A Vörösmarty Mihály Gimnázium egykori tanulói Öregdiák Napot tartottak az intézményben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Vörösmarty Mihály Gimnázium Baráti Köre 1990-ben alakult, egyik legfontosabb célkitűzésük, hogy összetartsák az egykori diákok közösségét. Többek között ez indította el az Öregdiák napot, amelyet minden évben megrendeznek. Szeptember utolsó szombatja már egy megszokott időpontja ennek a találkozónak, ekkor lázas készülődés kezdődik az intézményben, hiszen azért dolgoznak a szervezők, hogy egy felejthetlen találkozóval örvendeztessék meg azokat, akik valaha az intézmény falai között tanultak.

A nap általában a testmozgással, a sporttal indul, erre ezúttal is egy izgalmas focitorna keretein belül került sor. Majd a kora esti órákban a folytatódott a program, az esti műsor előtt időt hagyva a gyülekezésre, a beszélgetésre. 18 órától pedig az iskola dísztermében zenés-táncos műsorral várták az egykori közösséget. A mostani VMG-s diákok is készültek műsorral, őket követték a Forrás Néptáncegyüttes tagjai, akik közül sokan itt tanultak az intézményben, sőt maga a néptáncegyüttes is ebben az iskolában alakult meg az 1980-as években és csak utána került Százhalombattára.

Legendásan jó a közösség az iskolában, hiszen nagyon sokféle diák jár ide – erről Kovács Gergő a VMG Öregdiák Egyesület tagja beszélt. Nyelvi, matematikai, biológiai tagozatú osztályok léteznek az iskolában, sőt vannak nyolcosztályosok is.

Olyan diákok végeznek itt, akik később közgazdászok, nyelvészek, építészek lesznek és ez a sokszínűség mind hozzájárul ahhoz, hogy hihetetlen jó közösségek jönnek itt létre

– tette hozzá.

Ha nem is mindenki, de azért sokan vannak azok, akik rendszeresen visszatérnek az iskolába. Szeretik bejárni, ismét felfedezni korábbi tanulmányaik helyszínét. Életre szóló barátságok köttetnek itt, ezek pedig erősítik ezt a hagyományt. Bár a közös tanulmányok már csak emlékként élnek az öregdiákokban, de az évente ismétlődő találkozások amolyan szikraként lobbantják fel a közösség tüzét. Ez pedig a következő generációk számára is életben tartja azt a felejthetetlen érzést, hogy milyen is volt egykor a VMG közösséghez tartozni.

fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email