Idén a jazzéneklésben külön utakon járó Harcsa Veronika és a családregénybe szőtt társadalmi drámák mestere, Závada Pál kettőséből születik valami egyszeri és megismételhetetlen.
Honnan ered az a rendkívül összetett – egyszerre szabad és visszafogott, klasszikus és extravagáns, kísérletező és szabálykövető – attitüd, amit megjelenítesz a magyar kultúrában? Milyen voltál gyereknek, serdülőnek?
Sokáig nagyon jó gyerek voltam, jól tanultam, meg akartam felelni az elvárásoknak. A zene és azon belül az improvizáció pont azzal nyűgözött le, hogy egymás mellett tudtam megélni a kontrolláltságot és a kontrollvesztést, az extrém kísérletezést és a szabályok tiszteletét. A jazzben úgy éreztem, engedélyt kapok a „megőrülésre”, kiálthatok akkor, amikor senki sem számít rá, ráadásul ezzel az ösztönösséggel a zenei hatást erősítem. Találtam egy csatornát, ahol a bennem zajló folyamatok szélesebb skáláját adom ki magamból, mint a hétköznapi életben. A szüleim nagyon támogattak, bár eleinte eléggé meg voltak ijedve, hogy ilyen bizonytalan pályára lépek a jól kiszámítható informatika helyett.
Mi vitt előre, és ösztönzött arra, hogy időnként olyan vargabetűket írj le, mint amikor az informatikáról a jazzéneklésre váltottál? Megvan még benned a „kockaság”, amilyennek az informatikust képzeljük?
Próbálok rugalmas maradni, és időnként ránézni az életemre külső nézőpontból, hátha meglátom, ha valamit már csak megszokásból viszek. A matekot szerettem, és mondhatom, hogy van, ami hiányzik. Egy matekpélda megoldásakor hátra lehet dőlni, ha kijött a jó eredmény. A művészetben ez sokkal ritkábban adatik meg, hiszen szubjektív megítélés alá esünk. Egyébként maradt bennem „kockaság”, szeretem az excel táblákat, és bár koncertügynökökkel és más zeneipari munkatársakkal dolgozom együtt, a projektek átlátásáért ma is én vagyok a felelős.
Mintha távolodnál a jazztől és közelednél a kortárs kísérletező zene felé. Mi inspirál zeneszerzőként? Próbálgatod, feszegeted a hangi határaidat? Vagy inkább szellemi, esetleg spirituális hatások érnek? Nemrég egy könyvről beszéltél egy interjúban, ami közelebb vitt valaminek a megértéséhez. Vagy inkább izgalmas felkérések vezetnek új utakra?
Az elmúlt időszakban csodálatos felkéréseket kaptam a 20. századi és a kortárs zene berkeiből, elsősorban olyan művek előadására, amiket éppen nem klasszikus énekhanggal akartak megszólaltatni. Debussy, Schönberg, Beriot, Gadó Gábor, Balogh Máté műveit énekelni határtalan élmény, nagy munka is persze, de mindig tanulok ezeken a darabokon keresztül valami újat a zenéről, vagy a saját hangomról, amit vihetek tovább a saját dalokba is. Az elmúlt időszakban egyébként több dalszöveget írtam, mint zenét, amikben természetesen még inkább érvényesülni tudnak a szellemi és érzelmi hatások. A férjem filozófiából végzett tanulmányokat a covid alatt, és ez nekem is izgalmas betekintésre adott alkalmat. A kérdésfelvetések visszaköszönnek a friss szövegeimben.
Sokat olvasol, benne élsz az irodalmi közegben is valamennyire. Hogyan válogatsz? Szerző vagy téma alapján? Beleolvasol és a szöveg minősége vagy a sztori sodrása fog meg?
Szeretem, ha mások ajánlanak könyvet, de ha néha van időm, a könyvesboltban is szeretek bóklászni, fülszöveg alapján választani valami ismeretlent. Nagy élmény a non-fiction is, ha az emberiség történetéről vagy pszichológiáról olvasok, az segít kontextusba helyezni a mindennapokat.
Gyakran lépsz fel együtt más művészeti ágak képviselőivel, legyen az színház, képzőművészet, zene vagy tánc. Mi kell ahhoz, hogy egymásra tudjatok hangolódni? Ha nem sikerül nagyon jól, annak mi lehet az oka?
Mindig tanulságos látni, hogyan dolgoznak más művészeti ágak alkotói. Nemrég például tanúja lehettem annak a folyamatnak, ahogy a Tünet Együttes kortárs táncosai a nullából felépítenek egy előadást egy kérdésfelvetés mentén. A dramaturgiai kérdések náluk központi szerepet játszanak a darab szerkesztésekor, és ezt látva elgondolkodtam, hogyan lehetne egy koncertet is tudatosabban felfűzni egy ívre, hogy több legyen dalok egymásutánjánál. Számomra akkor jó egy társművészeti együttműködés, ha az ágak nem csak összeadódnak, hanem együttesen hatványozottan érvényesülnek. Nehéz megmondani, hogy ez min múlik. Olyan is van, hogy kioltják vagy elnyomják egymást. Például a túl erős látvány kísérő szerepbe kényszerítheti a zenét, ilyenkor el kell dönteni, hogy mi a cél, hová szeretnénk vezetni a közönség fókuszát.
Te is dolgozol szövegekkel, olyankor a zene a kiindulópont. Itt viszont a szöveg adott – Závada Pál felolvas a műveiből, gondolom, nem lesz meglepetés számodra, hogy mi hangzik majd el. Hogyan tudsz készülni, hogy ebből valami közös műalkotás jöjjön ki, legyen az bármi is műfajilag? Nyilván nem fogsz zenét írni a szövegre, bár Závada legújabb regénye, az Apfelbaum jambikus lüktetése eleve ad egy ritmikus alapot? Hogyan készülsz?
Még én is várom az információkat az elhangzó szövegekről. Biztosan fogok improvizálni is, mert ugyanaz a szöveg is kelthet egész más hangulatokat is a felolvasástól, a közönség állapotától, a helyszíntől függően.
Hogyan érzed, a te zenei világod mennyire passzol az ő írói kifejezésmódjához?
Szerintem jól fog működni. Egy looper nevű eszközzel fogok énekelni, amivel egymásra tudok halmozni énekszólamokat, és úgy manipulálom őket, hogy azért minden hang emberi hang lesz. A Závada regényekben is ezt érzem: a történelem sodor bennünket, mégis mindenhol az egyes emberi hangokat halljuk szólni.
Foglalkozol-e a közélettel, társadalmi problémákkal? Vagy szándékosan eltolod magadtól?
Magánemberként természetesen foglalkoztatnak a közéleti kérdések, hiszen nagyon turbulens időket élünk, nem lehet csak úgy nyugodtan „ellenni”. Rengeteg a szorongáskeltő hír, számomra most a legnagyobb kihívás az, hogy megőrizzem a mentális egyensúlyomat egy ilyen környezetben. Úgy érzem, csak akkor tudok erősen kiállni a számomra fontos ügyekért, ha nem hagyom, hogy úrrá legyen rajtam a szorongás. Ennek érdekében néha hírböjtöt tartok, ami nem struccpolitika, hanem önvédelem.
Min dolgozol éppen?
Ősszel nemzetközi lemezbemutató turnéra indulunk Gyémánt Bálinttal, ez a következő szakmai fókuszpont. Novemberben, a Művészetek Palotájában lesz a turné csúcsa.
Van-e valamilyen kötődésed, tudásod Érdről? El tudnád-e képzelni, hogy egy ilyen városban élj? Milyen szempontok szerint választod meg, hogy hol legyen az otthonod? Vagy egy zenésznek, aki folyton úton van, ezek nem fontos kérdések?
Budakalászon voltam gyerek, ami talán sokban hasonlíthat Érdre. Igaz, tizenkét évesen kezdtem Budapestre járni gimnáziumba, és nagyon korán eljött az, amikor már inkább éreztem magam budapestinek. Talán ez sok érdi számára ismerős. Jelenleg a második kerületben lakom. Hét éven át ingáztam nyugat-európai országok és Budapest között, ebből elég volt, így három éve hazaköltöztem, és innen indulok turnézni. Az utazó szakmákban is rendkívül fontos, hogy hol a bázis, hiszen a sok úton levés után olyan helyre kell megérkezni, ahol könnyen megy a töltődés.
Mihalicz Csilla
