Margittai Adrien_jpg

Lakásgaléria nyílik Margittai Adrien emlékére

Margittai Adrien_jpg

Lakásgaléria nyílik Margittai Adrien emlékére

Tavaly hunyt el az érdi festőművész, műveit egykori otthonában mutatják be.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hosszú, türelemmel és bizakodással viselt betegség után 2021. március 22-én elhunyt Margittai Adrien festőművész. Műveivel az érdiek is találkozhattak: a régi Parkvárosi Közösségi Házban közel félszáz alkotását láthattuk 2020-ban.

Adrien évtizedeken keresztül volt a Halom TV munkatársa, amely még az ÉRD TV indulása előtt érdi stúdióval is rendelkezett, ahol a helyi ügyekkel foglalkoztak. Halála előtt hat évig küzdött a rákkal, a művészetre egyfajta terápiaként tekintett. Facélia utcai otthonában szívesen alkotott és szervezett alkotó táborokat.

Egy évvel Adrien halála után, 2022. március 22-én Érzelmek, hangulatok, technikák kékben – zöldben címmel  emlékkiállítása nyílt Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban, most pedig lakásgalériában mutatják be a műveit.

A lakásgaléria megnyitóját szeptember 8-án, 16 óra 30-kor tartják Érden, a Facélia utca 49. szám alatt. A család tájékoztatása alapján a lakásgaléria a megnyitó után is látogatható lesz, telefonos egyeztetés, bejelentkezés után. A megnyitóval kapcsolatban a 06-23/373-024-es telefonszámon lehet érdeklődni.

További cikkeink

Az életünk különböző szakaszaiban előfordulhat, hogy költözésre szorulunk. Lehet, hogy új munkahely, családbővülés vagy egyszerűen csak az élet változásai miatt van szükségünk egy új otthonra.

További cikkeink

A Pöttöm Sziget Bölcsőde Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email