kohalmi-andras-2

Érdi érmek a szenior ob-n

kohalmi-andras-2

Érdi érmek a szenior ob-n

Eredményesen szerepelt Kőhalmi András az LII. Szenior Úszó Országos Bajnokságon. Az Érdi Vízisport Kft. versenyzője háromszor állhatott dobogóra Gyulán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi klub sportolója az 50-54 éves korosztályban mérette meg magát az ob-n. A legjobb eredményt 50 méter mellúszásban érte el, hiszen itt maga mögé utasította a teljes mezőnyt, megnyerve az országos bajnokságot. A szintén 50 méteres gyors versenyszámban sem maradt el sokkal az aranytól, végül ezüstérmet szerzett Kőhalmi. Az éremkollekció színpalettája a 100 m gyorssal vált teljessé, ahol harmadik helyen ért célba. Az érdi eredménysort a 400 m gyors zárta a szenior úszó számára, melyben a dobogóról lecsúszva, de így is szép eredménynek számító negyedik helyen zárt.

„Egyértelmű célom volt, hogy az 50 méteres mellúszást megnyerjem, és lévén, hogy inkább a sprintszámok állnak közel hozzám, az 50 m, illetve 100 m gyorson minél előrébb végezzek. A 400 m gyorsúszás egy kirándulás volt csupán és néha-néha, ha a csapatverseny megkívánja, azért 100 és 200 vegyesen is rajthoz állok a csapat pontszerzése miatt. Mivel jövőre korosztályt váltok, célom az 55-59-es korcsoportban is az országos csúcsok közelében lenni, mind 50 m mell-, mind 50 m gyorsúszásban. Illetve azt mondják, ebben a korban az igazi bravúr a szintentartás.” – nyilatkozta Kőhalmi András a versenyt követően.

(Fotó: Kőhalmi András)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email