iskolakezdes_fuzetek_220812

Ingünk-gatyánk rámegy

iskolakezdes_fuzetek_220812

Ingünk-gatyánk rámegy

Jelentősen drágultak a papírtermékek, illetve az iskolatáskák tavaly óta. Egy többgyermekes családnak több tízezer forint a tanévkezdés még akkor is, ha nem kapnak új iskolatáskát a gyerekek, és ingyen vannak a tankönyvek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Harminc, de akár ötven százalékkal is emelkedtek a papírtermékek árai – köztük a füzeteké is – tavaly óta. A legegyszerűbb, kisalakú kockás füzet 80-100 forintba kerül, de kaphatunk nagyalakú, vastag füzetet 800 forintért is – tudtuk meg a régi buszpályaudvaron működő papíráruboltot üzemeltető Holiday G+G Kft. ügyvezetőjétől. „A papírárak növekedése mellett gondot jelent a logisztikai költség növekedése is: a benzinárak miatt ez az összeg a háromszorosára nőtt. Ezt még nem is építettük be az árba” – jegyezte meg Gulogi Krisztina. Mivel az euró árfolyama emelkedett, drágultak az import ceruzák és az iskolatáskák árai is. Az a hátizsák, ami tavaly tizenötezer forintba került, idén már húszezer, és a tolltartók is többe kerülnek, mint tavaly. (Az alsós iskolatáskák ára 23 ezerről 29 ezerre emelkedett, felsős táskát 10 és 20 ezer forint között kaphatunk.) „A füzeteket illetően nem tudunk versenyezni a nagyáruházakkal, hiszen ők azokat beszerzési, nettó áron kapják meg, de mennyiségi kedvezményt, illetve hosszított fizetést mi is kapunk” – mondta el kérdésünkre Krisztina.

Üzletük tanszercsomagokat is összeállít pedagógusok kérésére, így az ügyvezető pontosan tudja, mennyibe kerül az iskolakezdés a szülőknek. „Az elsősöké a legdrágább, ha jó minőségű termékeket rakunk bele, 15-20 ezer forintra jön ki rajzeszközökkel, mappákkal, füzetekkel, ecsettállal és minden egyébbel. Általánosságban elmondható, hogy az alsó tagozatosoké többe kerül, mint a felsősöké, hiszen nekik kell zsírkréta, színes ceruza, vízfesték, tempera is” – jegyezte meg Krisztina, aki több tanszercsomagot összeállított, melyekért már jönnek is a szülők. „Tartanak a folyamatos áremelkedésektől, ezért mihamarabb be szeretnék szerezni a tanszereket” – vonta le a konklúziót az ügyvezető, hozzátéve: nagyon sajnálja a szülőket, mert valóban jelentősen drágultak az árak.

Önkormányzati támogatások

Hogy ne dőljön be szeptember elején a családi kassza, érdemes körülnézni az önkormányzati támogatások között. A nehéz helyzetben élő családok idén is igénybe vehetik a gyermekenként tíz-tízezer forintos tanévkezdési támogatást. Az igénylés feltételei nem változtak tavaly óta: a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg a 114 ezer forintot, a gyermeknek pedig bölcsődébe, óvodába, iskolába, vagy felsőfokú intézménybe kell járnia. (Csak a nappali tagozatos oktatásban részt vevő diákok után igényelhető ez a támogatás.) Összege idén is tízezer forint, ami szabadon felhasználható a tanévkezdéshez kapcsolódó kiadásokra.

A kérelem benyújtásának határideje szeptember 30. Az igényléseket a város honlapján elérhető nyomtatványon lehet benyújtani, papíralapon a Humán-szolgáltatási Főosztályon (félfogadási időben) vagy postai úton, valamint elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül, ha a kérelmező rendelkezik elektronikus aláírással. A kérelemhez jövedelemigazolást, illetve a 16. életévét betöltött gyermek esetén iskolalátogatási igazolást, nagykorúnál pedig a tanulói jogviszony igazolását kell benyújtani.

Vargáné Dunai Mónika, a Humán-szolgáltatási Főosztály osztályvezetője elmondta, 2020- ban és 2021-ben körülbelül 800 gyermek kapott iskolakezdési támogatást, idén pedig augusztus 5-éig 104 gyermek számára igényelte ezt a segítséget 34 család, de folyamatosan érkeznek a beadványok. Vargáné Dunai Mónika felhívta a figyelmet arra is: a veszélyhelyzet alatt meghosszabbított rendszeres gyermekvédelmi támogatások jogosultsága augusztus 31-én lejár, aki nem kéri újra, az az ingyenes étkeztetést nem veheti igénybe szeptembertől. Az igényléseket papíralapon a Polgárok Háza ügyfélszolgálatán munkaidőben (személyesen vagy postán), illetve a Humán-szolgáltatási Főosztályon ügyfélfogadási időben, valamint elektronikusan, az ügyfélkapun lehet benyújtani.

 

Fotó: Ádám Katalin, Draskovics Ádám

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email