Művészet és Technika a galériában

Művészet és Technika a galériában

Harmadik alkalommal rendezik az Érdi Galériában a Művészet és Technika című kiállítást. Fiatal, a regensburgi egyetemen tanuló képzőművészek mutatják be a kommunikáció témakörét alkotásaikon keresztül.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kéri Mihály, az Érdi Galéria vezetője az ÉRD FM 101.3-nak elmondta, hogy az alkotások úgy kerültek Érdre, hogy az Érden néhány éve működő AVL cégcsoport 2011 óta támogatja a regensburgi egyetem képzőművészeti fakultását, egyebek között azzal, hogy évente tárlatot rendez a hallgatóknak.

A grazi központú AVL a világ legnagyobb független – belső égésű, hibrid, valamint elektromos motorok és hajtásláncok fejlesztésével foglalkozó – vállalatcsoportja, a globális járműipar egyik meg-határozó szereplője. A 2002-ben alapított AVL Hungary – a hazai járműipar 100 éves tradícióját és a cégcsoport innovációs tevékenységét ötvözve – az elmúlt 16 évben élen járó kutató-fejlesztő centrummá vált a hajtásláncrendszerek területén.

A kiállításon 24 alkotó 24 alkotása látható. A megnyitón köszöntőt mondott a Regensburgi Egyetem Képzőművészeti és Esztétikai Nevelési Intézete professzora, és Balázs Sándor művészeti író. A galéria vezetője szerint rendkívül érdekes volt a két szemléletet hallgatni, megismerni a német gondolkodásmódot és a magyar nézőpontot ugyanarról a témáról.

A kiállítás augusztus 19-ig látható.

Hallgassa meg az Érd FM 101. 3 interjúját Kéri Mihállyal.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email