kramer

Nem sikerült bevenni Liverpoolt

kramer

Nem sikerült bevenni Liverpoolt

Ismét Angliában lépett szorítóba Krämer Péter érdi profi ökölvívó, Liverpoolban mérkőzött meg az angol Josh Kellyvel, nagyváltósúlyban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A hazai bokszoló uralta az ütközetet, amit a mérkőzésvezető a negyedik menetben beszüntetett (technikai K. O. – a szerk.), látva Kelly erőteljes ütéseit, illetve Krämer kevésbé hatásos védekezését. Krämer Péter az Érd FM 101.3-on mesélt  nekünk a felkérés körülményeiről, a mérkőzésről, és arról, milyen élményekkel gazdagodott a szigetországban.

Nem sokkal a liverpooli profiboksz gála előtt kaptál lehetőséget a szereplésre, ráadásul fogynod is kellett. Mennyit gondolkoztál azon, hogy elvállald a meccset?

Pontosan a gála előtt egy héttel történt a megkeresés. Mérlegeltünk, de mind szakmailag, mind anyagilag ez olyan lehetőség volt, amit buták lettünk volna kihagyni, úgyhogy elvállaltuk. Kicsit rákapcsoltam abban az egy hétben és igen, valóban le kellett fogynom, ugyanis mintegy öt kilóval voltam nehezebb a megengedettnél. Ez volt a legnehezebb része a felkészülésnek.

Miből lehet ilyenkor leadni ekkora súlyt és hogy lesz energiád a bunyóhoz?

Volt azért rajtam valamennyi plusz kiló, de sajnos ilyenkor az izomból is fogy az ember. Mivel egyre idősebb vagyok, már nem megy olyan könnyen a fogyás. 71-72 kg alá nagyon nehezen tudok lemenni. Az utolsó két napban kis túlzással már csak fényt ettem. Viszont a rendszer úgy van kitalálva, hogy mérlegelés után van 24 óra arra, hogy a bokszoló úgymond visszatöltsön, hogy a mérkőzés kezdetéig a fogyasztás során elvesztett kilók egy részét visszanyerje. Ellenfelemet profi stáb támogatta, akár még infúziót is tudnak használni, amivel 5-7 kg-ot is fel lehet szedni szinte pillanatok alatt. A minőségi, tápanyagdús ételek szintén rengeteget segítenek ilyenkor. Ütőerőben érezni is lehetett, hogy visszajött az erőm és a dinamikám. De persze az nem mindegy, hogy egy ilyen bunyó előtt hat vagy csak egy hete van az embernek felkészülni szakmailag, illetve megfelelő súlyba kerülni.

Mi volt az oka annak, hogy téged kértek fel Josh Kelly ellenfelének?

Kelly ellenfele lesérült. Úgy tudom, eltört a keze. Ezért keresett a menedzsmentje egy beugrót. Nekem Demeter László, az itthoni menedzserem szólt, hogy érdekel-e. Megbeszéltük az edzőmmel és elfogadtuk az ajánlatot.

Ezek szerint téged számon tartanak Angliában.

Igen. Ez már az ötödik meccsem volt az Egyesült Királyságban, ebben a közegben sokan megismertek az elmúlt évek során.

Joshy Kelly olyan, akit szakmailag nem szabad visszautasítani?

Josh Kelly szerepelt a 2016. évi riói olimpián, illetve 2015-ben, a bakui Európa-játékokon bronzérmes lett. A szakma ismeri a nevét, nagyon jó bokszoló, hihetetlen képességei vannak.

Milyen volt a mérkőzés, ami sajnos idő előtt véget ért?

Szerintem két fő fegyvere volt Josh Kellynek ezen az estén, a pontosság és a gyorsaság. Kétszer is eltalált olyan szituációban, amire azt mondom, nem feltétlenül volt nagyon erős, viszont annál inkább precíz támadás volt. A második menetben felszakítottam a szemöldökét és azért azt elmondhatom, hogy bekapott jó pár ütést, amit nem szabadott volna. Aztán egy szűkre mért jobb horog után kicsit megszédültem, még a nyomai is látszanak a fejemen. Attól is jó ő, hogy ezt azonnal észrevette, egyből rám jött, fokozta az ütések mennyiségét és erejét. A negyedik menet volt a végállomás, a bíró beszüntette a bunyót a testi épségem védelmében. Ezzel nem értettünk egyet, szerintük túl hamar avatkozott be a meccs menetébe. Hivatalosan technikai kiütéssel maradtam alul. Az jólesett, hogy a mérkőzés után Kelly elismerően nyilatkozott rólam.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email