TK_1

Facebook helyett 112

TK_1

Facebook helyett 112

Az érdi rendőrkapitány mindenkit arra kér, hogy elsősorban nekik szóljanak, ne pedig a facebookra írják ki, ha valami gyanúsat látnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt hetekben számos helyi facebook-csoportban jelentek meg bejegyzések arról, hogy mindenféle gyanús alakok járják az érdi utcákat, esetlegesen be is törnek vagy éppen házakat figyelnek meg. Ennek apropóján kerestük meg Nogula Tamás, érdi rendőrkapitányt.

Kell-e félnünk Érden? az elmúlt időszakban különböző statisztikákat olvasva egyre inkább kedvező számadatok jelentek meg, hogy Érd mondhatni biztonságos település, mondjuk 10-15-20 évvel ezelőtt jellemző volt Érdre, hogy több betörés történt, az elmúlt években javuló tendenciát mutatott, azonban most ezen a nyáron újra felkapták ezeket a híreket: ezek inkább csak a facebooknak köszönhetőek, vagy tényleg növekvő tendenciát mutatnak a betöréses esetek?

Szeretném megerősíteni, hogy javuló tendenciát mutat az érdi kapitányság statisztikai mutatója. Én 1999 óta teljesítek itt szolgálatot, úgyhogy én is tudom, hogy a múltban nagyon sok betörés, illetve bűncselekmény történt itt a területünkön, ami egy nagyon kedvező irányba mozdult el. Biztos vannak ilyen cselekmények, események, amelyek a facebookon megtörténnek bejegyzés formájában, hiszen hozzánk is eljutott, – én ezzel kapcsolatban azt szeretném kérni, és ezt a polgármester úrnak is elmondtam, és kértem, hogy erősítse meg a facebook oldalán, hogy ezeket a bejelentéseket nekünk tegyék meg elsősorban, és ha gondolják, utána felrakhatják a facebookra, de az az igazság, hogy nekünk közvetve jutnak el ezek az információk, és késve tudunk rá reagálni. Én ezért szeretném kérni a lakosságot arra, hogy ha bármiféle gyanúsat észlel akár a saját környezetében, vagy Érden járva-kelve, nyugodtan tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón, amire mi reagálni fogunk. Azért is fontos, mert a bejelentő nem fogja tudni, hogy pontosan arra az eseményre, bejelentésre vár-e a rendőrség, és előre tud-e mozdítani egy nyomozást vagy egy olyan intézkedést, amire várunk információ szempontjából. Úgyhogy mi mindenféle információra nyitottak vagyunk, és várjuk itt a kapitányságon. A beérkező információkat értékeljük, elemezzük és ezekből állítunk fel úgymond nyomozati verziókat, amelyeket leellenőrzünk, és ebből vannak a sikereink, amelyek az elmúlt időszakban meg is lettek sajtóztatva, és láthatjuk, hallhatjuk, hogy nagyon komoly sikereket értek el kollégáim bűncselekmények felderítésében.

Azt a világot éljük, amikor az emberek sokkal hamarabb írnak ki a facebookra valamit, mint hogy elmenjenek egy hivatalos szervhez. Megnehezíti egy-egy nyomozásnak a sikerességét vagy a végkimenetelét, ha először a facebookon hívják fel a figyelmet arra, hogy például a madárneves utcáknál betörők garázdálkodnak, mint, hogy inkább a rendőrségen jelentenék be? Hiszen ugye a betörők is olvashatják ezt.

Előfordulhat, hogy egy adott szituációban figyelést rendelünk el, egy adott területszakaszon, és ez abban az esetben meghiúsíthatja az eredményességünket, de azt gondolom, hogy inkább ebből előnyt tudunk kovácsolni, ha feltesszük ezeket az információkat a facebookra, hiszen többen látják, és ebből a szempontból jobban tudnak ők is esetleg reagálni és bejelentést tenni. Nem gondolom, hogy ezek a kiposztolt dolgok meghiúsíthatják magukat a nyomozati cselekményeket. Mi a szolgálatunk során nem nézzük a facebookot, onnan nem nyerünk információt és bejelentést; van egy bejelentési protokoll, ahogyan reagálunk az eseményekre, ez a 112. Ez azért is fontos, mert ott ezeket a bejelentéseket naplózzák, és ezeket az információkat vissza tudjuk követni. Tehát lehet, hogy egy bejelentés, ami megtörténik pl. ma, arra lehet, hogy jövő szerdán fogunk rákeresni, és akkor fogunk rá úgymond reagálni, mert akkor jutott el hozzánk az esemény, akkor tudjuk bűncselekményhez vagy cselekményhez kötni, amit a 112-es segélyhívón bejelentettek.

A statisztikák javultak, de érdiként is azt tapasztalom, hogy biztonságban érzem magam a városban mindenféle tekintetben. De mit tesz azért a rendőrség, hogy itt rend és biztonság legyen? Van valamilyen cselekvési terv, van valamilyen szabály, hogy a rendőrök mely utcákat és mikor, hogyan ellenőriznek, vagy ez inkább a polgárőrség feladata?

Van egy protokollunk, hogy miképpen küldjük és irányítjuk ki a kollégáinkat a helyszínre, természetesen figyeljük a bejelentéseket, az eseményeket és a bűncselekményeket. Ha egy adott helyszínen vagy városrészben esetlegesen megnőne a bűncselekmények száma, akkor fokozott ellenőrzést is szoktunk elrendelni. Hál’ istennek az utóbbi másfél-két évben ilyen fokozott ellenőrzést nem kellett elrendelnünk, mert nem volt ilyen sorozat jellegű bűncselekmény, amely adott városrészre adott volna nekünk munkát. A bejelentéseket értékeljük, elemezzük, minden reggel van eligazítás a kollégáknak, tehát minden reggel célzottan hatják végre a feladatot, tehát úgy mennek ki, hogy fel vannak készülve az elmúlt 24 óra eseményeiből, bejelentéseiből, és úgy vannak irányítva, úgy hajtják végre a járőrszolgálatot. De nemcsak úgymond rendőrségi jelleggel ellátott gépjárművekkel járőrözzünk, hanem vannak civil gépkocsijaink is, ún. nyomozóportya szolgálatunk, amely ebben az esetben sokkal hatékonyabbnak mondható, hiszen kevésbé feltűnő, és nem annyira látványos a rendőrségnek a kivonulása ebben az esetben. De az eredmény szempontjából sokkal több információt és eredményt tudunk elérni a bűncselekmények felderítése esetén.

A rendőrség milyen tanácsokat ad(na) a lakosságnak, hogy segítsenek megelőzni a bűncselekményeket?

A bűnmegelőzés az egyik pillére az érdi rendőrkapitányságnak, nagyon jól működik a bűnmegelőzési előadónk és a bűnmegelőzési rendszerünk, – ami egy kicsit szívfájdalmam, hogy nagyon nehezen mérhető, hogy a bűnmegelőzés milyen eredményeket hoz, mert látensen marad a bűncselekmény. Amit ilyenkor el szoktunk mondani, hogy amikor elutaznak, a facebookra ne rakják ki, hogy elutaztunk, esetleg kintről posztolunk, mert előfordulhat, hogy az információáradatból fognak értékelni a bűncselekmény elkövetői a sértettek rovására. Az ablakokat, amikor elmegyünk csukjuk be, – mert nagyon sok ablakot bukóra hagyunk, és az is egy felhívás esetleg egy bűncselekmény elkövetésére. És amire fel szeretném hívni a figyelmet, az a figyelmetlenség! Nagyon figyelmetlenek vagyunk, a gépkocsikban bent hagyjuk a laptopot, a kabátunkat, látható helyen hagyjuk a pénztárcánkat, a táskánkat, amely egyértelmű felhívás egy bűncselekmény elkövetésére. És ugyanezt tudom elmondani a vásárlásnál is: amikor vásárlunk, ráakasztjuk a táskát a bevásárlókocsira, szabadon hagyjuk, és pár pillanat alatt kiveszik a pénztárcánkat és megtörténik a bűncselekmény, amivel igen nehezen tudunk esetlegesen eredményt elérni, mert gyorsan történik, ha egy kamera pont nem néz arra, vagy holttérben történik, akkor szinte lehetetlen megállapítani, hogy hogy történt a bűncselekmény. Tehát arra szeretném kérni a lakosságot, hogy nagyobb figyelemmel legyen az értékeire és a lakókörnyezetére, illetve figyeljünk egymásra, ha olyat tapasztalnak, ami gyanús, vagy tudják, hogy elutazott a szomszéd, és ott vmi mozgás van, azonnal tegyenek bejelentést, és mi megtesszük a megfelelő intézkedést.

Polgárőrséggel milyen a kapcsolata jelenleg a rendőrségnek?

Nagyon jó a kapcsolatunk a polgárőrséggel, elmondható, hogy napi szinten egyeztetünk és több esetben közös szolgálatot is ellátunk. Nagyon sokat segítenek a járőrözésben, a „humáninformáció” szempontjából, tehát ha látnak valamit, azt megosztják velünk. Ha esetlegesen olyan biztosítási feladatot látunk el, ahol igazából nem szükséges rendőrrel biztosítani az adott helyszínt, de élő erős őrzés kell, akkor ebben nagyon sokat tudnak segíteni. Erre példa, hogy az elmúlt napokban a Molnár utcában találtak egy 2. világháborús aknát, amelyet élő erős őrzéssel kellett biztosítani a tűzszerészek kiérkezéséig, és ott is a polgárőrség tudott segíteni, így nem foglalta le több mint 48 órára a biztosítás a rendőrjárőrt, hanem polgárőrrel meg tudtuk ezt oldani, és a rendőrjárőr pedig tudott addig foglalkozni más bejelentéssel, intézkedéssel. Úgyhogy nagyon jó a kapcsolat a polgárőrséggel, de itt ki tudnám emelni a közterület-felügyeletet is, hiszen ők is az egyes rendészeti feladatot ellátó személyek körébe tartoznak, és ők is nagyon sokat segítenek Érd város közbiztonságában és rendezettségében.

Összességében tehát kijelenthető, hogy Érd biztonságos település?

Én kapitányként ezt egyértelműen meg tudom erősíteni.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email