1306_pali_sajto

Intézményt vagy közterületet nevezhetnek el Szél Pálról

1306_pali_sajto

Intézményt vagy közterületet nevezhetnek el Szél Pálról

Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere ősszel kezdeményezni fogja, hogy valamelyik városi intézmény, vagy közterület Szél Pál nevét viselje – hangzott el a július 4-ei sajtótájékoztatón. A dunafüredi városrész önkormányzati képviselője hosszan tartó betegség után 66. életévében, július 2-án hunyt el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vezér Mihály őszinte részvétét fejezte ki a gyászoló családnak, kiemelve, hogy Szél Pál pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Tevékenyen részt vett a város életében, képviselőként az Ifjúsági Sport és Közrendi Bizottságot vezette, tagja volt az ÉSZKE civil szervezet elnökségének, alapító-vezetője volt a helyi polgárőrségnek. Hatodik danos nagymesterként meghatározó egyénisége volt a hazai és a nemzetközi cselgáncs sportágnak is. Nem ismerte a félelmet, mindig a gyengék védelmezője volt, kiállt mellettük és segítette őket.

A polgármester elmondta, hogy Szél Pál emléke előtt úgy adózhatnak a legmegfelelőbben, ha az általa végzett feladatokat a tőlük telhető legjobban próbálják ellátni. Szellemiségét szem előtt tartva fogják folytatni a dunafüredi városrészben végzett munkát. A városvezető Török Sándor alpolgármestert, a részben benyúló, szomszédos 5. számú választókerület és az ÉSZKE képviselőjét bízta meg a 6. számú, dunafüredi választókerület érdekképviseletével, amihez minden segítséget megad.

A polgármester a Képviselő-testület felé azt is kezdeményezi, hogy Százhalombatta város saját halottjának tekintse Szél Pált, és ennek megfelelően díszsírhelybe helyezzék végső nyugalomra. A temetés időpontjáról értesíteni fogják a nyilvánosságot.

Vezér Mihály újságírói kérdésre válaszolva szólt arról, hogy a jogszabály szerint négy hónapon belül időközi választást kell tartani a 6. számú választókerületben, amelynek időpontját a Helyi Választási Bizottság határozza meg.

Felidézte, hogy Szél Pál nagyon sok oldalú ember volt, önvédelmi témájú könyvet írt, amit a város adott ki. Százhalombatta az országban egyedüliként kötött szakmai együttműködési megállapodást a Testnevelési Egyetemmel, ami nagyban neki köszönhető. Halála előtt egy héttel még részt vett azon a szintén az egyetemmel való egyeztetésen, aminek témája a Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete konferenciájának városban történő megrendezése volt.

Három hónapot töltött a Vértesben, ahol sok akadályt leküzdve, magára volt utalva. Járt Brazíliában, ahol önvédelmet tanított a rendőröknek, amikor pedig véget ért a tanfolyam, indián vezetővel három hétre elment az Amazonas őserdőbe. Százhalombatta kabalafigurája, „Gyapi” is a nevéhez köthető; ő találta meg a Duna-parton a gyapjas állat csípőcsont maradványát, amit régészek vizsgáltak meg, és igazolták, hogy a múltban a környéken élt a mamutfaj. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek, vele ez nem történhet meg, mert mindig velünk lesz” – zárta gondolatait Vezér Mihály.

Török Sándor alpolgármester úgy fogalmazott, hogy Szél Pál halálával Százhalombatta már nem lesz olyan, mint korábban volt. Felidézte, hogy az 1970-es évektől fogva, húsz éves koruk óta ismerték egymást, 28 évet dolgoztak együtt képviselőként. Önzetlen, jószívű ember volt, aki sokaknak igyekezett segíteni. „Paja és Dunafüred egyek voltak” – mondta Török Sándor, hozzátéve, hogy megpróbálja még nagyobb odafigyeléssel képviselni a városrész érdekeit. Emlékeztetett arra, hogy Szél Pál elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Százhalombatta az elsők között nyerte el a „Nemzet Sportvárosa” örökös kitüntető címet. Pótolhatatlan, nagyon nagy veszteség érte a várost – fogalmazott, egyúttal őszinte részvétét fejezte ki a családnak.

Forrás: Százhalombattai Hírtükör

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email