szelpal_fekete_feher

Elhunyt Szél Pál

szelpal_fekete_feher

Elhunyt Szél Pál

A százhalombattai lokálpatrióta 66 éves volt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szél Pál – többek között – önkormányzati képviselőként volt ismert Százhalombattán, de egyéb területeken is sokat tett a városért. Az elhunytra Vezér Mihály, Százhalombatta polgármesterének nekrológjával emlékezünk.

Szél Pál 1956-ban látta meg a napvilágot Százhalombattán. Igazi battai volt: Dunafüreden született, és itt is élte le egész életét.
Sokan elsősorban sportolóként gondolnak rá, ami annak köszönhető, hogy aktívan kivette a részét mind versenyzésből, mind a sportszervezésből. Hatdanos dzsúdó mester volt, aki több világversenyen is kiváló eredményeket ért el. Ő kezdeményezte a battai cselgáncs szakosztály létrehozását, ahol edzői munkát is folytatott. A Jakab Lajos-féle önvédelmi stílus legnagyobb hazai alakjaként edzéseket tartott és táborokat szervezett, önvédelmi ismereteit egy könyvben is összefoglalta. Ezenfelül az ország egyik legjobb rögbi csapatának, a Battai Bátor Bulldogoknak volt alapító, oszlopos tagja. A „Játék határok nélkül” című televíziós sportvetélkedő versenyein battai kapitányként rendre győzelemre vezette Százhalombatta csapatát.

A rendszerváltás utáni százhalombattai politikai élet meghatározó szereplője, 1990 óta bizottsági tag, 1994-től Dunafüred képviselője volt. A Képviselő-testületben töltött közel 30 éve alatt, tevékenyen részt vett a város építésében.

Sokak számára a biztonságot a védelmet jelentette; a 90-es évek derekán Ő alapította a városi polgárőrséget, ami azóta is töretlenül segíti a rendőrség munkáját. Sikeres vállalkozásának köszönhetően számos embernek nyújtott megélhetést, több ezer százhalombattai pedig abban a tudatban hajthatja álomra a fejét, hogy a Szamuráj munkatársai vigyáznak rá és értékeire.

Rengeteg kedves emlék fűz hozzá. Büszkén mondhatom, hogy a barátom volt. Mint tudjuk, csak az hal meg, akit elfelejtenek. Pali barátommal ez nem fordulhat elő. Ő mindig velünk él a szívünkben. Sajnos sokkal szegényebb lett nélküle a világ. Emlékét örökké megőrizzük.

Nyugodj békében, kedves Barátom! 
Őszinte részvétem a gyászoló családnak!
Vezér Mihály
polgármester

facebook.com/vezermihalypm

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email