csozikatv

Lázár Jánosban bízik Csőzik László

csozikatv

Lázár Jánosban bízik Csőzik László

Az ATV reggeli adásának vendége volt Érd polgármestere. Csőzik László hivatalos Facebook oldalán reagált az "ispántörvényre" és kifejtette azt is, hogy az agglomerációs kiköltözési hullám megfékezése és a társasház-építési láz megrendszabályozása érdekében Lázár János hathatós fellépésére számít.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csőzik azt írja: “Az ATV reggeli adásának vendége voltam hárman „vizsgáztattak” a Szigorlat című műsorban. Főispánok és vármegyék országa leszünk ismét, azt hittem az jön majd, hogy előre megyünk nem hátra. Az egészből nekem valahogy nem a hagyománytisztelet, hanem a feudális szemlélet jön le. Egyszerre tartják az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat. Szerintem ezzel egy céljuk van, áthúzni a helyi választásokat a pártpolitikába, hogy minden település narancsszínű legyen.  A rezsicsökkentés eltörlése az önkormányzatok esetében valójában az embereket sújtja, nekünk ugyanis éves szintén majd nyolcszázmilliós, egymilliárdos többletköltséget okoz, amit lehetetlen kigazdálkodni fájdalmas intézkedések nélkül. Várom a kormány segítségét, hozzájárulását a költségviselés terén. Az agglomerációs kiköltözési hullám megfékezése és a társasház-építési láz megrendszabályozása érdekében kérjük vissza az építésügyi hatósági jogköröket, kérjük, tegyék lehetővé a helyi építési szabályok egyszerűsített elfogadását. Agyrém, hogy ma majd másfél évig tart a folyamat (pl. 40 feletti szakhatósággal kell egyeztetni), és közben nem lehet változtatási tilalmat sem elrendelni. Kis túlzással mindenki azt csinál, amit akar – 1000 négyzetméter alatt már engedélyt sem kell kérni az építkezésre. Nagyban számítok Lázár János hathatós fellépésére, a nyilatkozatai rendkívül ígéretesek.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email