Mit csinál napjainkban egy artista? Miben változott a szakma az elmúlt évtizedekhez képest?

Ma is ugyanazt csinálja, mint a régi időkben. Viszont ahogy a kor haladt előre, modernizálódott a szakma is. Kicsit elment a színház felé, a Fővárosi Nagycirkuszban is olyan előadás megy most, amiben nagy hangsúlyt fektetnek a látványra, ugyanakkor ott van mögötte egy nagyon erős produkció. A cirkuszt ugyanúgy szeretik a gyerekek, mint régen, de egyre jobban igénylik a felnőttek is az efféle szórakozást. És ami még nagyon fontos, napjainkban már sokkal kevesebb állat szerepel a produkciókban. Egyébként a klasszikus vándorcirkuszok is nagyon korszerűek lettek, igen erős műsort mutatnak be, fel kell venni a versenyt a többiekkel, és mindenhova minőségi produkció érkezik.

A közönség is változott? Máson nevetünk, máson szórakozunk mint korábban?

Persze, 30 éve más volt vicces a közönségnek, éppen ezért például a bohócok is fejlődtek, más irányba mentek el. Sokkal több zenét visznek bele, és sokszor keveredik a zsonglőrködéssel is a bohóc szerepkör, mert a közönség ugyanakkor igényli a tradicionális cirkuszt is.

Sokszor hallani a cirkuszosoktól, hogy már a felmenőik is ezzel keresték a kenyerüket. Te is egy mutatványos dinasztiából származol?

Gyakorlatilag a cirkuszban nőttem fel. Az apai üknagyanyám még hegedűművész volt, de onnantól már mindenki ezt a szakmát űzte. Anyukám szerelemből hagyta ott a korábbi életét, és ő is artista lett. Apukám oroszlánidomár volt, gyakran léptek fel ezekkel az állatokkal, és nekem teljesen természetes volt, hogy ezt az utat választom. Bár apu többször megkérdezte tőlem, biztos vagyok-e abban, hogy ezt akarom, mert nem gond, ha én másfele indulnék. A szüleim mindenben támogattak, tudom, hogy szó nélkül elfogadták volna, ha másképp döntök.

Hogyan alakult az életed, amikor elkezdtél cseperedni?

Mindent kipróbálhattam már gyerekkoromban, minden este gyakoroltam levegőszámot, akrobatikát, és az állatok is ott voltak, szüleimnek köszönhetően abba is belekóstolhattam. Amikor nagyobb lettem, beiratkoztam az Artistaképző Intézetbe, de emellett is nagyon sokat
gyakoroltam önszorgalomból. Volt a barátnőmmel egy számunk, amit a Fővárosi Nagycirkuszban mutattunk be először, és amire azért vagyok különösen büszke, mert később Porond Csillag-díjjal is jutalmazták ezt a produkciót.

Hogyan jött a képbe a hulahopp, amivel jelenleg is foglalkozol?

Lengyelországban láttam egy artista csapatot, a tagjai hulahoppoztak, és nagyon megtetszett. Nyolcéves koromban saját magamtól elkezdtem csinálni, és ez elkísért egész mostanáig. Jelenleg főként oktatással foglalkozom, gyerekeknek tanítok hulahoppot, és velük járunk fellépésekre. Van, hogy egyedül lépek fel, van, hogy a gyerekekkel. Egyébként bármikor lehet hozzánk csatlakozni, mert remek kis mozgásforma, nem terheli az ízületeket, viszont nagyon jó kondíciót ad. Ráadásul nem csak hulahoppozunk, hanem zsonglőrködünk is, és különböző akrobatikaelemeket tanulunk, nagyon szeretik a gyerekek. A cirkusz most kicsit háttérbe szorult.

Nincs emiatt benned hiányérzet?

Bejártam a világot, sok helyen voltam, nem lehet okom panaszra. Persze, hiányzik a hangulata, így ha meghívnak, örömmel megyek egy-egy fellépésre, de már nem költözöm el a cirkuszszal. Aktív maradtam és van alkalmam fellépni, meglátjuk,  mit hoz a jövő.

Van egy fiad. Ő hogyan viszonyul a cirkuszhoz?

Ő most 9 és fél éves, neki a bohóc a mindene, és az állatok. Nagyon szereti a cirkuszt, amikor kisebb volt, apuval fellépett a Fővárosi Nagycirkuszban. Egyébként az Érdi VSE-ben focizik, nagyon szereti. Bár a hulahoppot elsajátította, mivel ő már nagyfiú, ezzel ő már nem lép fel, viszont úgy vesz részt a fellépéseken, hogy segít nekem, de belőle nem lesz artista.