U17 magyar

Birkózás: három érem és értékes tapasztalatok

U17 magyar

Birkózás: három érem és értékes tapasztalatok

Két ezüst- és egy bronzérmet szereztek az Érdi Spartacus SC birkózói a kiskunfélegyházi Kiskun Kupa meghívásos versenyről, míg a kadet kötöttfogásúak országos bajnokságán egy ötödik helyet értek el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az U17-es, azaz kadet korosztály számára rendeztek kötöttfogású országos bajnokságot Püspökladányban, ahol az Érdi Spartacus SC négy versenyzője mérette meg magát. Közülük hárman is a 80 kilogrammos súlycsoportban szerepeltek, s legtovább a serdülőként külön engedéllyel induló Jakab Dániel jutott, aki a harmadik helyért vívott mérkőzésen második intéssel, 1–1-es végeredménnyel szorult le a dobogóról és végzett ötödikként. Virlics Marcell és Hermann Norbert pedig már az első fordulóban egymás ellen találkozott, de előbbi sikere után a legjobb nyolc között kikapott diósgyőri ellenfelétől, így Virlics kilencedik, Hermann tizedik lett.

A 92 kilogrammosok között induló Gyenes Bence az első fordulóban kikapott fradista ellenfelétől, s tizennegyedik lett.

Ezzel párhuzamosan a diák I-es és diák II-es korúaknak rendezték meg a Kiskun Kupa nemzetközi meghívásos versenyt Kiskunfélegyházán, ahol a diák II-eseknél 42 kilóban Csuka Levente első meccsének megnyerése után a nyolc között bár kikapott a későbbi győztes szerb ellenfelétől, de a vigaszágon három tusgyőzelemmel menetelt bronzéremig.

A diák I-es lányoknál 52 kilóban Csuka Letícia győztes kezdés után a döntőben pontozásos vereséggel lett második, míg a 64 kilogrammos Szenicza Emma remek birkózással jutott fináléba, ahol négypontos vezetésről kapott ki és lett ugyancsak ezüstérmes.

kiemelt kép: Érdi Spartacus SC

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email