IMG_7848

Sakk: szoros csatát hozott az évadzáró

IMG_7848

Sakk: szoros csatát hozott az évadzáró

Tizenheten, többségében Érdről, Budapestről és Martonvásárról érkeztek az Érdi VSE sakk szakosztálya által meghirdetett évadzáró nyílt rapid sakkversenyre, az Ercsi úti Sporttelepre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A hét fordulós svájci rendszerű viadalon kiegyenlített volt a mezőny és többen is esélyesek voltak az aranyérem megszerzésére. Már az első forduló is szolgált meglepetéssel, de utána még több váratlan eredmény született. A kiegyenlített mezőnynek köszönhetően egy-egy vereség miatt több hellyel vissza lehetett esni a táblázaton (A végén az 5. és 14. helyezett között mindössze 1 pont különbség maradt.). Az utolsó pillanatig kérdéses volt az első hely sorsa, melyet végül Szilágyi Sámuel szerzett meg, a vele azonos pontszámmal végző Sinka Csaba előtt és fél ponttal megelőzve Bereczki Istvánt. A legjobb 60 év feletti sakkozó Lakatos András lett, a 14 év alattiak díját pedig Urbán Gedeon vehette át.

A verseny után a csapatbajnokság érmei és a nemrég befejeződött 2021/2022-es bajnokság díjai is kiosztásra kerültek. Az egyéni bajnokságot Sinka Csaba nyerte Tóth Ferenc és Horváth Péter előtt. Itt a legjobb 60 év feletti díját Holtság István kapta. A hat ÉRDI VSE által rendezett verseny összesítésében a legtöbb szerzett pontért járó oklevelet Horváth Péter vehette át. A csapatbajnokságon a legerősebb ellenfél legyőzéséért Szilágyi Sámuel kapott oklevelet, akinek nemzetközi mester ellen sikerült nyernie.

kiemelt kép: Domonkos Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.
A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email