Foci: fordulatos meccset nyert Komáromban az Érdi VSE

Foci: fordulatos meccset nyert Komáromban az Érdi VSE

2–0-ra, majd 3–1-re is vezetett az Érdi VSE a Komárom VSE vendégeként az NB III Nyugati csoportjának 37., utolsó előtti fordulójában, de a hazaiak egyenlíteni tudtak, mégsem örülhettek a sikernek, miután a hajrában egy öngóllal az érdiek nyertek 4–3-ra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Két, rossz formában lévő csapat találkozott egymással az NB III Nyugati csoportjának 37. fordulójában, ahol a már biztos kieső Komárom VSE az elmúlt négy mérkőzését elvesztő Érdi VSE-t látta vendégül.

Bár a mérkőzés elején mindkét csapat próbált helyzeteket kialakítani, az első negyedórában egyik kapusnak sem kellett hárítania, aztán a 17. percben az első érdi lehetőségből gól született, amikor Kürti Zsolt kapott jó indítást a balszélen, majd középre tett labdáját Kollega Krisztián juttatta a kapuba (0–1). Bő öt perccel később pedig egy hazai térfélen szerzett labdát használtak ki az érdiek, amikor pedig Koós Gábor passza után Kollega egymaga és csapata második gólját szerezte.

Azonban a szünet előtt még zárkózott Bozsik Péter csapata, amikor a 39. percben a csereként beálló Nagy Lionel viszonylag távolról vette be Kertész Ferenc kapuját (1–2).

Ennek ellenére a második félidőt az érdiek kezdték jobban és az 52. percben egy szép akció végén Gubacsi Zoltán beadását a középen érkező Kürti Zsolt passzolta a kapuba (1–3).

Az újabb kétgólos előny azonban mintha túlságosan is megnyugtatta volna az érdieket, hiszen nem sokkal később előbb Tóth Dárius hozta közelebb övéit, majd a 66. percben Gelencsér György szabadrúgása is utat talált az érdi kapuba, kiegyenlítve az állást (3–3).

A hajrában pedig bár a Komáromnál volt a lélektani előnyt és nagy nyomás alá helyezte az érdi kaput, de a 79. percben egy érdi ellentámadásnál Kollega Krisztián beadása a védőkről a komáromi kapuba pattant, így ismét az érdiek vezettek, melyet már a hajrában is megtartottak, így 4–3-as idegenbeli sikerrel törték meg rossz sorozatukat.

“Hasonló mérkőzést játszottunk, mint Fehérváron, azzal a különbséggel, hogy most a szerencse is mellénk állt, de ugyanolyan küzdelmes mérkőzés volt, hajtottak a srácok. Igaz, egyszer-egyszer belealudtunk és három egy után egyenlített az ellenfél, de hálistennek sikerült behúzni a három pontot.Az a minimum, hogy egy csapat mindent megtesz a győzelemért, de hogy ki mennyi tudást tud beletenni, az már egyénfüggő, de azt hiszem, nekünk most az kell, hogy a bajnokság végéig ez legyen a minimum szint”

– fogalmazott Ebedli Zoltán, az Érdi VSE megbízott vezetőedzője.

“Két meglehetősen szanaszét lévő csapat mérkőzése volt, amiben a mi szempontunkból többé-kevésbé benne volt az egész idény. Voltak hiányzóink, akiket szűk keretből kellett kompenzálni, ami nem könnyű. Eladtunk egy labdát az ellenfél térfelén, amiből rendszeresen gólt kaptunk, ezen a meccsen három ilyen is volt, támadójátékunk most azért működött és tudtunk gólokat rúgni, de nagyon szétesően futballozott a csapat, érződik, hogy mentálisan nem vagyunk a topon”

– értékelte a mérkőzést Bozsik Péter, a Komárom VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 2021/22-es idényét május 29-én, 17 órakor a VLS Veszprém ellen zárja az Ercsi úti Sporttelepen.

NB III, Nyugati csoport, 37. (utolsó előtti) forduló
Komárom VSE–Érdi VSE 3–4 (1–2)
Komárom, 150 néző. V.: Móri (Bertalan D., Holpár)
KVSE: Bánfalvi – Schiller, Horváth M., Tóth D., Jóna (Horváth R., 71. perc) – Köles (Nagy L., 26. p.), Göblyös, Vincze V. – Szecsődi (Szántó G., 71. p.), Gelencsér, Szileszki (Tóth P., 71. p.).
Vezetőedző: Bozsik Péter
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Csiszár, Gajda, Németh G. V. – Szabó R., Révész (Gera D., 63. p., Fügedi, 90+1. p.), Koós, Kertész B. – Kollega, Kürti (Molnár D., 79. p.)
Megbízott vezetőedző: Ebedli Zoltán
Gól: Nagy L. (40. perc), Tóth D. (56. p.), Gelencsér (66. p.), ill. Kollega (17., 23. p.), Kürti (52. p.), Gelencsér (80. p. – öngól)

kiemelt kép: Domonkos Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email