IMG_4064

Foci: kieső ellen javítanának az érdiek

IMG_4064

Foci: kieső ellen javítanának az érdiek

A már biztos kieső Komárom VSE vendégeként vívja az NB III Nyugati csoport 2021/22-es szezonjának utolsó idegenbeli mérkőzését az Érdi VSE május 22-én, 17 órától.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Két, nem túl jó formában lévő csapat csap össze egymással a bajnokság 37., utolsó előtti fordulójában, hiszen a Komárom VSE legutóbbi nyolc mérkőzésén nyeretlen maradt és csupán két pontot szerzett, míg az érdiek elmúlt négy mérkőzésüket egyaránt elveszítették.

A Komárom viszont a múlt heti, ETO Akadémia ellen elszenvedett 4–1-es vereség után már biztosan búcsúzik a harmadosztálytól, hiszen jelenleg hét győzelemmel, tizenegy döntetlennel és tizennyolc vereséggel, 32 pontot gyűjtve áll a tabella 17. helyén, hátránya pedig így hét pontra duzzadt az őt egy hellyel megelőző Gyirmót FC Győr II-höz képest, melyet a hátralévő két mérkőzésen már nem tud ledolgozni Bozsik Péter együttese.

Az érdieknek is elkélne egy győzelem, hiszen a legutóbbi hetek nem úgy sikerültek, mint azt tervezték, s az FC Nagykanizsától elszenvedett 3–1-es vereség után Limperger Zsoltot megbízott vezetőedzőként Ebedli Zoltán váltotta a kispadon a hátralévő három fordulóra. Bár a csapat a Mol Fehérvár FC II ellen sokat javult, de emberelőnyét nem tudta kihasználni és a hajrában végül kétgólos vereséget szenvedett.

Ráadásul egy idegenbeli győzelemmel előrébb is léphetnének a tabellán Kertész Ferencék, hiszen a három pont megszerzésével a Balatonfüredet és a ZTE FC II-t is megelőzhetnék.

Az Érdi VSE és a Komárom VSE egyébként a 2016/17-es idény óta nyolcadik alkalommal találkozik egymással. ezek közül az érdiek ötöt, a komáromiak kettőt nyertek meg. Az előző idényben mindkétszer 1–0-ra nyertek a zöld-fehérek, azt megelőzően, a 2019/20-as csonka szezonban pedig hazai pályán 2–0-ra. A 2018/19-es pontvadászatban mindkét alkalommal a házigazda örülhetett a 3–1-es sikernek, míg a 2016/17-es évadban Érden 2–0-s, Komáromban 5–2-es hazai győzelem született.

„Több játékos is kisebb sérüléssel bajlódik, szóval egyelőre nem alakult ki a fejemben, ki lesz a kezdő tizenegy, de aki pályára lép, attól maximális koncentrációt várok és reméljük, a hozzáállás minimum olyan lesz, mint a Fehérvár ellen. Egy küzdelmes mérkőzésre számítok, mert biztos vagyok benne, hogy a Komárom a becsületéért fog küzdeni, akárcsak mi, de reménykedem benne, hogy megtörjük a rossz szériát és három ponttal jövünk haza Komáromból. A játékosok ezzel saját maguknak és a szurkolóknak is bizonyíthatnák, többet tudnak annál, mint ami most látszik”

– fogalmazott Ebedli Zoltán, az Érdi VSE megbízott vezetőedzője.

A május 22-én, 17 órakor kezdődő Komárom VSE–Érdi VSE mérkőzést Móri Tamás vezeti, segítői Bertalan Dávid és Holpár Gergely lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 37. (utolsó előtti) forduló
05.22., 17.00: Komárom VSE–Érdi VSE

kiemelt kép: Domonkos Bálint/archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email