22_03_29_erdmost_nincskep

Újraélesztik a battai csónakázótavat

22_03_29_erdmost_nincskep

Újraélesztik a battai csónakázótavat

A vízszint tragikusan lecsökkent, most a tűzivízrendszerből pótolják.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Török Sándor, Százhalombatta alpolgármestere az ÉrdFM 101.3-nak elmondta, a Dunafüreden található csónakázótó vízellátása az utóbbi hetekben, hónapokban tragikus mértékben lecsökkent, vízszintje egy-másfél méterrel alacsonyabb, mint normál körülmények közt lenni szokott.

Van, ahol iszaposodott is a tó, az élővilág pedig veszélybe került. A városvezetés elhatározta: megoldja,  hogy a vízszint újra a régi legyen, az ökológiai egyensúly helyreálljon, és a tó a városlakók számára ugyanolyan kikapcsolódási lehetőséget biztosítson, mint régen.

A problémát elvileg meg lehetne oldani csapadék idevezetésével, de olyan csapadékszegények az évszakok, hogy nincs  utánpótlás. A fő betáplálást korábban a Benta-patak jelentette, ebbe folyik be a Dunamenti Erőmű külső melegvizes csatornája is. Csakhogy az erőmű már kisebb kapacitással működik, mint korábban – jelentős részét lebontották, csupán néhány gázturbinás blokk maradt, azoknak kevés a hűtővíz-igényük, ezért onnan sincs utánpótlás. Ráadásul a Benta vízszintje is jelentősen lecsökkent – magyarázta Török Sándor.

Lépni kellett: megállapodtak a Fővárosi Vízművekkel – ők szolgáltatják az ivóvizet, illetve a tűzivízrendszer ellátását is e cég biztosítja -, hogy a városi tűzivízcsapról megkezdik a víz betáplálását. Ez hétfőn kezdődött, és körülbelül egy hétig tart. Minimálisan 35-40 ezer köbméter vizet vezetnek így a csónakázótóba.

Ami a jövőt illeti, két-három kutat szeretnének fúrni, és a későbbiekben, mikor már csak szinten kell tartani a vízmennyiséget, a kutakból tudják pótolni a vizet.

Török Sándor megjegyezte: két napja megy folyamatosan a töltés, és nem nagyon látszik még a vízszintemelkedés.

A beszélgetést itt hallgathatják meg: 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email