magyarokerdivasara_220518_DomonkosBalint

Május 21-én ismét Magyarok Érdi Vására!

magyarokerdivasara_220518_DomonkosBalint

Május 21-én ismét Magyarok Érdi Vására!

Szombaton, május 21-én a közelgő gyereknap köré szerveződik a Magyarok Érdi Vására.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Venczel Ilona, a vásár szervezője az Érd FM 101.3-nak elmondta, a megszokotthoz képest kicsit eltolták a tavaszi vásárt, amit a kiszámíthatatlan időjárás indokolt, de a május 21-i eseményt így a gyereknap köré szervezik.

Kiemelte, egyesületok fontosnak tartja, hogy bemutassák a magyar termékeket – ez egyaránt vonatkozik a kézművesekre és az élelmiszert előállító árusokra.

A visszajelzésekkel kapcsolatban pedig kifejtette, az emberek nagyon szeretik a vásáron kapható termékeket, melyet mutat, hogy a koronavírus-járvány alatt is számos jó kapcsolat maradt meg árus és vevő között, így sokan a pandémia alatt is hozzájuthattak az általuk kedvelt hazai termékekhez.

Venczel Ilona a május 21-i vásárral kapcsolatban részletezte: a megszokott árusok mellett új eladók is állítanak standot. A gyereknaphoz kapcsolódóan kitért rá, a fiatalok délelőtt pónilovon lovagolhatnak, ezúttal is felállítják a népi fajátszóteret, de hoznak babakonyhát is, illetve lesz zene, tánc, citera és tárogatás is.

A szokásoknak megfelelően a Magyarok Érdi Vására ezúttal is Érd főterén lesz május 21-én.

A szervezők tájékoztatása szerint 2022-ben még október 8-án és december 10-én lesz vásár.

kiemelt kép: Domonkos Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email