erdligeti to nagy cimlap

Érd egyik gyöngyszeme az Érdligeti-tó

erdligeti to nagy cimlap

Érd egyik gyöngyszeme az Érdligeti-tó

Vasárnap délután volt két szabad óránk, úgyhogy elsétáltunk az Érdligeti-tóhoz. Mivel a kislányom egy csomó olyan kérdést tett fel nekem a tóval kapcsolatban, amire nem tudtam a választ, megígértem neki, hogy utánajárok. Íme, ez lett belőle.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Menjünk el halas tóhoz, lelkendezett a kislányom vasárnap délután, és mivel rég jártunk arra, nekem is megtetszett az ötlet. Nem ért váratlanul, hogy rengeteg kisgyermekes család tartózkodott a parkban, és a focipályán is rengeteg fiatal rúgta a labdát. A gyerekek virgoncan szaladgáltak, önfeledten játszottak, vagy szüleikkel bűvölték a dísztavat halak után kutatva. Ugyanis nemcsak a felújított játszótér miatt közkedvelt ez a hely, hanem mert itt van ez a csodálatos kis tavacska, amit ezúttal rollerrel hódított meg a gyermek, hiszen erre is alkalmas ez a terület, majd még bő egy órát elidőztünk, hiszen ezúttal is lenyűgözött minket a tó élővilága.

 

Kaptam is sorra a kérdéseket: Anya, milyen halak ezek? Hogy kerültek a tóba? Miért nem szabad etetni őket? Mindig itt volt ez a tó? Nem mindenre tudtam választ, így megígértem neki, hogy utánajárok, és ha utánajártam, meg is írom a történetet. Íme, ez lett belőle.

Az Érdligeti-tóban mutatós halak úszkálnak. Az önkormányzat illetékesétől megtudtam, hogy aranyhal, kárász, vörösszárnyú keszeg, szélhajtó küsz, koi ponty él a tóban, ezen kívül pedig mocsári teknős és ékszerteknős is található benne. Ezek közül a koi pontyokat telepítették, a többi faj az idők folyamán jelent meg a tó vizében. A koi pontyok igazán színpompásak, érdemes megnézni őket, citromsárga, narancssárga, egyszínű és foltos, körülbelül 30-40 centiméteres példányokról van szó. De úszkál benne olyan jószág is, amelyet a kislányom csak oreo színűnek hívott, utalva az oreo kekszes nyuszicsoki színére.


A tóban élő halakat tilos etetni, ez ki is van táblázva, ezek a tiltótáblák a vízminőség fenntartását és a benne élő állatok védelmét szolgálják. A halakat extrudált, kerti dísztavak díszhalai etetésére szolgáló keveréktakarmánnyal etetik. Az állatok egyébként télen is a tó vízében maradnak, hiszen annak mélysége lehetővé teszi, hogy átteleljenek benne.

A régi szép időkben a tó helyén Érd egyik helyes kis strandja üzemelt egy nagy és egy pancsolómedencével. Jól emlékszem rá, még fénykép is van rólunk a családi fotógyűjteményben a 80-as évekből.

A strandot a terület 1930-as parcellázásakor építették, mert a telekvásárlóknak üdülőparadicsomot ígértek minden szükséges infrastruktúrával, amiből alig készült el valami, de a fürdő igen. Népszerű volt a hely, hisz ott volt a kaszinó is, és a 70-es főút mentén fekvő 1,3 hektáros park az árnyas fáival kellemes pihenőhelynek bizonyult. A strandot 1940-ben az akkori követelményeknek megfelelően fölújították, a háborút pedig szerencsésen túlélte a létesítmény, így az érdiek a 60-as és a 70-es években előszeretettel használták. Végleges bezárására 1984-ben került sor, egészen az ezredfordulóig nőtt a gaz, gyűlt a szemét, pusztult minden. A város inkább eladta volna, de nem kapkodtak a drága ingatlan után, főleg, hogy strandként kellett volna hasznosítani. A 2000-es évek elején aztán először társadalmi összefogással megkezdődött a terület rendezése, majd 2003-ban az önkormányzat dísztóvá, parkká, játszótérré alakította a területet. Később is történtek átalakítások, a jelenlegi tó kialakítására 2009-ben került sor. Korábban a Sulák-patak táplálta a tavat, és akkoriban úgy képzelték, továbbra is így lesz, de a víz sajnos nagyon szennyezett volt, nem egyszer került bele fekália, így jelenleg fúrt kút táplálja a tavacskát, a vízminőségért pedig két darab vízforgató szivattyú felel. Aki esetleg még sosem járt itt, annak nem árt tudni, hogy az Érdligeti-tavat palánk veszi körül, tehát a gyerekek is biztonságban vannak, a palánk mellett pedig sétány húzódik. A 70-es út felől régen jegenyefasor határolta és sok fűzfa jellemezte a strand zöldterületét. Most sok feketefenyőt találunk, a tó építésével a növényállományt is új fajokkal gazdagították.

forrás: Szabó Réka Nikoletta - Érdi Újság

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email