22_03_29_erdmost_nincskep

Két nosztalgiavillamos is közlekedik a hétvégén a fővárosban

22_03_29_erdmost_nincskep

Két nosztalgiavillamos is közlekedik a hétvégén a fővárosban

Két nosztalgiavillamossal is utazhatnak az érdeklődők a fővárosban a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Azt írták, hogy szombattól a Deák Ferenc térről induló N19-es mellett havonta egyszer az N18-as nosztalgiajárat is közlekedik a Szent János Kórház és a Csóka utca között.

Az N18-as nosztalgiajárat szombaton a Szent János Kórház-Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Szent Gellért tér-Bartók Béla út-Csóka utca útvonalon jár majd.

Az N18-as járat havonta egyszer közlekedik majd: május 14-én, június 11-én, július 9-én, augusztus 13-án, szeptember 10-én és október 8-án.

Ezen a járaton a „Bengáli” villamos mellett később pótkocsis nosztalgiavillamosok is feltűnnek, így mindig érdekesnél érdekesebb járművek várhatók a közlekedésbarátok nagy örömére – fogalmaztak.

A „Bengáli” típus első járművét 1961-ben építette meg Budapesten a Fővárosi Villamos Vasút (FVV) főműhelye, saját tervek és koncepció alapján. A gyártást később átvette a MÁV Debreceni Járműjavítója, illetve a Debreceni Közlekedési Vállalat is. 181 ilyen favázas járművet helyeztek üzembe a gyártás csaknem két évtizede alatt. A típus Budapestről 1983-ban tűnt el, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden viszont a legutóbbi időkig közlekedett.

A „Bengálit” eredetileg a BKV helyezte üzembe, 1233-as pályaszámon, majd 1983-ban értékesítették a Debreceni Közlekedési Vállalatnak, és hosszú évekig ott közlekedett – tájékoztatott a vállalat.

A nosztalgiajáratokat nosztalgia vonal- vagy napijeggyel lehet igénybe venni, amelyek elővételben megvásárolhatók a BKK értékesítő pontjain, valamint elérhetők a nosztalgiajáratok személyzeténél is – áll a közleményben.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email