utcaforumCSL_220511

Minden felszabadítható forrás aszfaltozásra megy

utcaforumCSL_220511

Minden felszabadítható forrás aszfaltozásra megy

Utcafórumot tartottak az Emil, a Bálint és a környékbeli utcák lakói. Évtizedes problémák kerültek elő: aszfaltozás, vízelvezetés, növekvő forgalom.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Csőzik László polgármester fogalmazott közösségi oldalán, sok mindent kértek a városvezetéstől és a választókerület képviselőjétől, Andrasek Mónikától.  „Hard talk – ahogy az angolok mondják, hiszen főleg olyan témák kerültek elő, amelyek több évtizede problémák Érden, s amiket az egymást követő, különböző pártállású polgármesterek sem tudtak megoldani. Pedig a rendszerváltás óta eltelt 32 esztendőből 17 éven át kormánypárti polgármester állt a város élén” – jegyezte meg a polgármester.

Gondot jelent a murvás utcáék pora, a nagy esők idején áradó csapadékvíz és a Bálint utca egyre nagyobb forgalma. „Igyekszünk megoldást találni a gondokra, minden felszabadítható forrást az aszfaltozásra, az utak rendbetételére költünk. Eddig közel 40 utca kapott aszfaltburkolatot ebben a ciklusban. De több ügyben még valamennyi türelmet kértem, hiszen a központi pénzelvonások továbbra is sújtják Érdet. Ráadásul a többségnek elfogadható megoldások kidolgozása közlekedési és műszaki szakemberek bevonását igényli. Sajnos ilyen az országos bürokrácia, egy kisebb beruházásnál is sokszor évek mennek el a terveztetéssel, közbeszerzéssel, kivitelezéssel” – tette hozzá.

Egy biztos, mi igyekszünk, s amennyi pénze csak van a városnak – évi 2-300 millió –, arra költjük, hogy rendbe tegyük az infrastruktúrát, élhetőbbé tegyük a várost – zárta szavait.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email