220508_erd_kanizsa_7

Foci: egyenlítés helyett kettővel bukta el a rangadót az Érdi VSE

220508_erd_kanizsa_7

Foci: egyenlítés helyett kettővel bukta el a rangadót az Érdi VSE

Gyors első félidei gólváltás után a második játékrészben ismét az FC Nagykanizsa került előnybe az Érdi VSE vendégeként, majd hazai egyenlítés helyett a zalaiak 3–1-re megnyerték az NB III Nyugati csoportjának 35. fordulójában rendezett rangadót.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az előzetes várakozásoknak megfelelő, kiegyenlített játékot hozott a találkozó, de az első félidő első felében egyik kapu sem forgott veszélyben. Aztán a játékrész derekán előbb a vendég Nagykanizsa egy mintaszerű akciót vezetett végig, amikor Béli Milán és Török Milán összjátéka után előbbi passzolt Kertész Ferenc mellett a kapu jobb oldalába.

Erre azonban rögtön válaszoltak a hazaiak, amikor egy jobboldali beadás után a középen érkező Szabó Richárd vette be Borsi Bence kapuját (1–1).

Ezután a zalaiak maradtak inkább lendületben és elsősorban Béli átlövéseivel és Lőrincz Bence helyzeteivel próbáltak veszélyt teremteni. Igaz, az érdiek is megfordíthatták volna az állást, de egy támadáson belül Bartos Norbert, Szabó Richárd, Kertész Bence és Kollega Krisztián sem tudta bevenni a vendégek kapuját. A túloldalon pedig a félidő végén előbb Kertész Ferenc, majd Gubacsi Zoltán blokkolta Török Milán lövését, így 1–1-gyel fordultak a csapatok.

A második félidőben is nehezen találtak fogást egymáson a csapatok, aztán bő egy óra játék után egy jobboldali szabadrúgást követően kétszer is Kertész Ferenc bravúrjára volt szükség, hogy ne kerüljenek újra előnybe a vendégek.

Igaz, a 67. percben egy kiugratásnál Lőrincz Bence lépett ki jól Gubacsi Zoltán és Kertész Ferenc mellett, majd az üres kapuba gurítva juttatta újra előnybe a vendégeket (1–2).

A hátrányba kerülő érdiek a mérkőzés hajrájára átvették az irányítást, de hiába birtokolták többet a labdát, Borsi Bence kapujára kevés veszélyt jelentettek.

Aztán a hosszabbításban a minden mindegy alapon kitámadó érdieknél Kertész Ferenc is előrement egy szöglethez, de ez nem sült el jól, mert a kontrázó kanizsaiaktól Péntek Adrián vezette végig a labdát az érdi térfélen majd passzolt az üres kapuba, kialakítva ezzel a 3–1-es vendégsikert.

“Az első félidő nagyjából azt hozta, amit lehetett várni, inkább a mezőnyben folyt a bruszt, amit meccs előtt mondtam, hogy nem szeretnék, mert ebben erősebb a Nagykanizsa. A földön kellett volna tartani a labdát, de a labda nélküli mozgásunk egyenlő volt a nullával. Elbújnak emberek, nem merik felvállalni, hogy elkérik a labdát. Ilyen kislányosan nem szabad futballozni és az NB III-ban nincs helye az ilyen focinak. Meglátjuk, mit hoz ez a hátralévő három meccs, de bízom benne, hogy azt az arcát tudja mutatni a csapat, ami volt a BVSC ellen az első félidőben. Ezt is kérem tőlük, de ezt az első és a második félidőben is csak helyenként valósítottuk meg. A második gól megint egy óriási egyéni hiba volt, de hétről hétre valaki mindig hibázik olyat, amiből gólt kapunk. Ilyen szinten ezeket a hibákat nem szabad elkövetni, de megyünk tovább. Jövő vasárnap a Mol Fehérvár FC II ellen sem lesz könnyű mérkőzésünk, de szeretnénk becsülettel lezárni ezt a három fordulót”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

“Igaz, hogy az első félidőben kiegyenlített volt az eredmény, de mi birtokoltuk többet a labdát, több ziccert dolgoztunk ki, volt két-három nagy sanszunk, amiket sajnos nem sikerült berúgni, illetve kaptunk egy gyermeteg gólt, de végig jól, határozottan játszott a csapatom. Szervezetten játszottunk, szép gólokat rúgtunk, úgyhogy megérdemelten nyertünk egy jó és szervezett csapat ellen, amely ellen mindig nehéz játszani”

– értékelt Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb május 15-én, vasárnap 11 órától lép pályára, amikor a Mol Fehérvár FC II vendégeként játszik a bajnokság. 36. fordulójában.

NB III, Nyugati csoport, 35. forduló
Érdi VSE–FC Nagykanizsa 1–3 (1–1)
Érd, 200 néző. V.: Juhász B. (Urbán, Holpár)
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Csiszár, Pallagi, Németh G. V. (Petrezselyem, 60. perc) – Révész, Hunya, Kertész B. – Szabó R., Bartos (Gera D., 52. p.), Kollega (Kürti, 77. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
FC Nagykanizsa: Borsi – Horváth B., Pál D., Kószás, Varga D. – Béli (Kollár, 54. p.), Kretz (Péntek A., 82. p.) – Szabó P., Kovács Gy., Lőrincz B. – Török M. (Simon B., 90+1. p.)
Vezetőedző: Gombos Zsolt
Gól: Szabó R. (20. perc), ill. Béli (19. p.), Lőrincz B. (68. p.), Péntek A. (90+2. p.)

kiemelt kép: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email