giro

Komoly forgalomkorlátozásokra figyelmeztet a BKK

giro

Komoly forgalomkorlátozásokra figyelmeztet a BKK

A kerékpárosok érkezése előtt majdnem 3 órával már le kell zárni az érintett szakaszokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Giro d’Italia országúti kerékpárverseny miatt péntektől vasárnapig számos helyen kell ideiglenes útlezárásokra készülni – közölte a Magyar Közút Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A háromnapos esemény ideje alatt a verseny útvonalán több órányi teljes útlezárások lesznek pénteken a Budapest-Székesfehérvár-Visegrád útvonalon, szombaton Budapest belvárosában, míg vasárnap a Kaposvár-Nagykanizsa-Balatonfüred útvonalon.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kerékpárosok érkezése előtt – a verseny előírásai szerint – majdnem 3 órával már le kell zárni az érintett szakaszokat, ezért azt kérik, hogy aki teheti, kerülje el a verseny útvonalának térségét. Az érdeklődőknek érdemes arra készülni, hogy a rajtnál és a célnál a gépjárművel parkolás is több időt vehet igénybe.

Kiemelték, hogy Visegrádon a befutó helyszínét csak gyalogosan lehet megközelíteni, ami a komptól számítva egy órát is igénybe vehet.

A 71-es főúti versenyszakaszokat érdemes a Balatoni Bringakörön megközelíteni.

Pénteken Budapestről Dunaújváros, illetve Székesfehérvár, valamint Szentendre irányában a szokásosnál is nagyobb torlódásra kell számítani. Ezen a napon az M0-s autóút déli szakaszán egyes csomóponti ágakat is lezárnak.

Budapestről Nagymarosra különvonat közlekedik pénteken, ahonnan komp viszi át a nézőket Visegrádra. A komp gépjárműveket nem szállít a befutót megelőző időszakban. Tihanyba vasárnap a komp szintén csak nézőket szállít a versenyt megelőzően – jelezték.

Hozzátették, hogy pénteken Budapesten, vasárnap pedig Kaposváron a verseny útvonalán már 10 órától megkezdődnek az útlezárások. Ezek idején az M1-es és M7-es autópálya egyes szakaszai terelőútként is üzemelnek.

Az országos utakat érintő forgalmi helyzetről érdemes még utazás előtt tájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál – áll a közleményben.

További cikkeink

További cikkeink

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán-Szolgáltatási Főosztály, Szociális és Egészségügyi Osztály pályázatot hirdet

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email